3p

Az Eurostat felmérése alapján a legjobb hely Ljubljana, Bécs és Luxembourg.

Egy friss Eurostat-felmérés szerint az európai fővárosok közül Budapest lakói azok közé tartoznak, akik a legkevésbé elégedettek városuk egészségügyi ellátórendszerével. A 2015-ös felmérésen alapuló kutatásból kiderül, hogy a megkérdezettek 38 százaléka volt megelégedve az egészségügyi rendszerrel. Nálunk csak Athén (33 százalék) és Varsó (34 százalék) polgárai látják rosszabbnak a helyzetet.

Valamivel jobb a véleményünk az oktatásról. E téren a megkérdezettek 51 százaléka mondta azt, hogy elégedett a körülményekkel. Lesújtóbb véleményt osztottak meg a kutatókkal Szófia (47 százalék), Bukarest (48 százalék) és Athén (50 százalék) lakosai, sőt, talán némi meglepetésre a Rómában (50 százalék) és Madridban (szintén 50 százalék) élők elégedettsége is elmaradt a budapestitől.

Nem vagyunk túl jó véleménnyel a köztisztaságról sem. E kérdésben a teljesen elégedettek mindössze 5 százalékot tesznek ki, s 34 százalék mondta azt, hogy viszonylag elfogadhatónak tartja az állapotokat. A legtöbb bajuk a rómaiaknak van a piszokkal, szeméttel: mindössze 1 százalék jelezte, hogy mindent rendben lévőnek gondol, s 8 százalék érzi úgy, hogy még tűréshatáron belül van a helyzet.

Az Eurostat arra is kíváncsi volt, hogy a fővárosokban élők mennyire érzik lakájosnak a közösségi tereket, sétálóutcákat, piacokat. Nos, a kikérdezett budapestiek 20 százaléka mindennel elégedett, 63 százalékuknak pedig nincs különösebb bajuk a város arculatát egyébként alapvetően meghatározó terekkel, utcákkal. Itt már van okunk némi büszkeségre, mert ezekkel a mutatókkal a jobbak közé tartozunk.

Berlin, Tallin, Madrid mellett egy sor más, izgalmas és turistavonzó helyekben dúskáló nagyváros lakosai sem érzik annyira komfortosnak a köztereiket, mint a budapestiek. A leginkább elégedettek egyébként a szlovén fővárosban, Ljubljanában élők, de Bécs és Koppenhága lakosainak is inkább pozitív benyomásai vannak saját városukról.

Összességében a megkérdezett budapestiek 90 százaléka válaszolta azt, hogy szeret itt élni. Ennél is többen nyilatkoztak így Bécsben, Luxembourgban, Zágrábban, Stockholmban, valamint Amszterdamban, hogy csak néhány példát említsünk. A legtöbben pedig a litván Vilniusban szeretik városukat. De például Párizsban rosszabb a benyomás, ott 87 százalék állította, hogy szereti a várost.

Ha viszont minden kategóriát figyelembe veszünk, akkor azt találjuk, hogy a legboldogabb, legelégedettebb emberek Luxembourgban, Bécsben és Ljubljanában élnek. 

Íme, a Top 3 a különböző kategóriákban:

A leginkább elégedett, hogy a városban élhet

  1. Vilnius
  2. Koppenhága és Stockholm
  3. Luxembourg és Bécs

A leginkább elégedett a köztisztasággal

  1. Luxembourg
  2.  Bécs
  3.  Ljubljana

A leginkább elégedett az egészségügyi ellátórendszerrel

  1.  Amszterdam
  2. Brüsszel
  3.  Bécs

A leginkább elégedett az oktatási intézményekkel

  1. Dublin
  2. Nicosia, Ljubljana és Helsinki
  3. Luxembourg

A leginkább elégedett a városi közösségi terekkel

  1. Luxembourg és Bécs
  2. Stockholm
  3. Ljubljana
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!