2p

A magyar termelők a nyugati átlaghoz képest feleannyi mezőgéppel dolgoznak, és ez hatással van a gazdaság versenyképességére, ezért fontos lenne a gépesítés növelése - írta a Magyar Idők szombaton.

Fenyvesi László, a Mezőgépgyártók Országos Szövetségének főtitkára a lapnak elmondta, hogy a hazai gépesítettségi szint a nyugati 60 százalékát sem éri el. A gépesítés jelentős hatással van a gazdaság versenyképességre, ezért is fontos, hogy a termelők minél korszerűbb berendezésekkel rendelkezzenek, vagy szövetkezetbe tömörülve használhassák őket - mutatott rá.

A magyar eszközállomány értéke eléri a 2500 milliárd forintot. Optimális esetben ezeket a gépeket tízévente cserélni kellene, azaz évente 250 milliárd forint értékű beruházásra lenne szükség - közölte Fenyves László, hozzátéve, hogy ezt a szintet messze nem érik el.

Szerinte az európai uniós támogatások is torzították a piacot, ugyanis a gazdák gyakran nem akkor és nem olyan eszközt vásároltak, amire szükségük volt, hanem amire pénzt lehetett nyerni.

Fenyvesi László a lapnak elmondta azt is, hogy egyre több exportlehetőséghez jut a magyar mezőgépgyártás, az évi 135-140 milliárd forint értékű forgalom bő 83 százalékát a külpiaci értékesítés adja.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!