3p

Úgy tűnik, hogy az energiaárak eszkalációját semmi sem tudja megállítani: a világnak szembe kell néznie a száz dollár feletti olajárral. Egyes elemzők szerint a 120 dolláros olajár sem elképzelhetetlen. Magyarország számára mindenképp kedvezőtlen a magas olajár, ám ennek hatását mérsékelheti az, hogy a nyersolaj euróban számolva már sokkal kisebb mértékben drágul. Mfor.hu háttér.

Tartósan száz dollár felett? (Mfor-montázs)

Az olaj hordónkénti ára tavaly ősszel már tartósan meghaladta a nyolcvan dollárt, s az árszint december elejére száz dollár felé kúszott fel. Ám decemberben váratlanul megfordult a trend és az amerikai recessziótól való félelmek lenyomták a nyersolaj árát.

Így hatalmas meglepetés volt, hogy az év első kereskedési napján, ha csak rövid időre is, de az olaj átlépte a száz dolláros határt. A piac gyorsan korrigált és még aznap 95 dollárra esett vissza a jegyzés. Ám elemzők ennek ellenére biztosra veszik, hogy az olaj ára tartósan száz dollár felett fog majd alakulni, sőt jó néhány szakértő úgy véli, hogy tavaszra a 120 dolláros átlagár sem elképzelhetetlen.

Miután kedden az olaj betekintett a száz dollár fölé (pontosan 100,09 dollárt ért el), megrémült és visszazuhant. George W. Bush egy interjújában elmondta, hogy nem látott semmi indokot a közbeavatkozásra. Az amerikai elnök szerint nem alakult ki piaci vészhelyzet, ami indokolhatta volna a stratégiai tartalékok felszabadítását.

Mikor lesz egyensúlyban a kereslet és a kínálat?

A Financial Times elemzői úgy vélik, hogy az olaj ára a jövő év, azaz 2008 végén alacsonyabb lesz, mint 2008 elején. A Goldman Sachs befektetési csoport Londonban minap kiadott 2008-as előrejelzésében pedig 95 dollárra lőtte be a nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajféle, a West Texas Intermediate (WTI) mindenkori legközelebbi kontraktusainak átlagárát - ez tíz dollárral magasabb a bank korábbi várakozásánál. Emellett azt valószínűsítette, hogy az amerikai alaptípus 2008 végéig 105 dollárra drágul.

A Barclays Capital 2007-ben kiadott utolsó prognózisában a száz dolláros olajárról azt írta: ennek áttörése most már csupán "jelképes jelentőségű", és "a kérdés nem az, hogy megtörténik-e, hanem az, hogy mikor".

A Barclays Capital szerint "amint a médiafelhajtás elcsitul", és a három számjegyű árszint "megszokottá válik", a fontosabb kérdés az lesz, hogy vajon hosszú távon is száz dollár felett kell-e maradnia az olajnak a kapacitás- és a keresletnövekedés közötti egyensúly megteremtése végett.

Az arany is meredeken emelkedik


A már megszokott piaci koreográfia szerint az olajár emelkedését követte az arany és a platina növekedése, amely együtt járt az amerikai valuta gyengélkedésével. Az arany az inflációs veszélyek miatt egyre csábítóbb befektetési lehetőség. A nemesfém ára az unciánkénti 869 dollárra emelkedett és piaci elemzők szerint hamarosan eléri a kilencszáz dollárt.

Az olajár egyik hajtóereje a fékeveszett spekuláció, hiszen sokan úgy vélik, ha olajt vesznek, akkor biztos nyerni fognak az üzleten. Az amerikai tőzsdén a nem olajkereskedők vásárlásai régóta meghaladják az olajüzlet cégeinek forgalmát.

Ráadásul a befektetési alapok a jövőtől való félelmeik miatt egyre fokozzák olajvásárlásaikat, és megdöbbentő, hogy ma már 2025-ös szállításra is lehet nyersolajat jegyezni.

Mi sem maradunk ki belőle

Az általános drágulás hatását Magyarországon és Európában mérsékli az euró magas árfolyama. Ám a forint sokkal sebezhetőbbnek tűnik, mint az euró, így nálunk, ha folytatódik a nemzetközi trend, komoly üzemanyagár emelkedéssel kell számolni.

Varga M. István

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!