3p

4 százalékkal növekedhetett a magyar gazdaság a 2017-es évben a Raiffeisen elemzői szerint, amelyben a kedvező külső környezet mellett a hazai gazdaságpolitika is közrejátszott.

Pozitív évet zárt tavaly a magyar gazdaság, mondta el Török Zoltán, a Raiffeisen vezető elemzője szerdai egy sajtótájékoztatón. Bár a végleges adatokra még várni kell, előzetesen 4 százalék körül lehetett a gazdasági növekedés. Az erős bővülés egyértelműen változó a növekedési szerkezet mellett valósult meg, az utóbbi időben, ugyanis először fordult elő, hogy mind a lakossági fogyasztás, mind a beruházások tudták húzni a gazdaságot. Az erős belső kereslet komolyabb importtartalommal jár, emiatt a külkereskedelmi mérleg némileg romlik, ám Török Zoltán szerint még így is kifejezetten jó lesz. Várakozásaik szerint külkereskedelmi többlet mértéke a következő időszakban GDP 4-5 százalékára csökkenhet.


Az erős gazdasági növekedés a következő években is kitarthat, bár a 2017-s évhez képest a növekedés üteme lassulhat. Az elemző szerint az idei évben 3,6, míg 2019-ben 3,2 százalékos lehet a bővülés üteme. Török Zoltán szerint szűk keresztmetszetet a munkaerőpiac jelenthet, hiszen a foglalkoztatottság rég nem látott magas szinten van. A problémára többféle megoldás körvonalazódik, kérdés, hogy ezek mennyire lesznek hatékonyak. Az erőteljes bérdinamika mindenesetre javította a helyzetet, többen kezdtek el dolgozni ennek hatására. A nyugati bérek előnye is csökkent, amivel ha megfordítani nem is sikerült, de legalább csökkent a kivándorlás üteme. A kormány azon szándéka, hogy nagyobb számban vonjanak be inaktívakat, például a nyugdíjas szövetkezetek révén, is talán segítséget jelent. Lépések történtek a munkaerő importra is, elsősorban Szerbia és Ukrajna irányából, ám az államközi szerződésekben szabályozott kvóta mesze nincs kihasználva. Szintén látható bizonyos előrelépés a közmunka programból az elsődleges munkaerőpiacra visszatérők esetében is.

A következő években problémát jelenthet, hogy a mostani rendkívül kedvező külső környezet megváltozhat. A Raiffeisen szakértői szerint az eurózóna növekedése idén eléri várhatóan tetőfokát, 2019-től így kevésbé támogatja ez a külső hatás a magyar gazdaságot.

Az infláció kapcsán Török Zoltán elmondta, hogy a 2016-os nulla körüli szintről tavaly végre elmozdult, ugyanakkor a vártnál kicsit lassabban nőtt. Az év végére elért a 2 százalékos szintet, amely a jegybank által meghatározott sáv (2-4%) alja. Ugyanakkor a sokszor emlegetett 3 százalékos szint valószínűleg az idén sem fog teljesülni, ám azt már erősebben meg fogjuk közelíteni. Az infláció idén 2,4 százalék körül alakulhat, majd 2019-ben 2,9 százalékig emelkedhet.

A növekedést az erős belső fogyasztás és a kedvező külső környezet mellet a monetáris politika is támogatta, a jegybank számos olyan eszközt vezetett be, amely a mennyiségi könnyítés kategóriájába sorolható. Török Zoltán véleménye szerint az alapkamat idén nem fog változni. Ezzel az MNB kicsit a trenddel szemben fog mozogni, hiszen a régióból Csehországban már megindult a kamatemelés, és várhatóan idén már Lengyelország is lépni fog. Az EKB esetében pedig szeptemberre várják a jelenleg csökkentett mennyiséggel futó kötvényvásárlási program leállítását, illetve 2019 elején az első kamatemelést. Az MNB kivárása a Raiffeisen szerint a forint árfolyamában fog tükröződni, amelytől gyengülést várnak, a bank elemzői az év végén 320-as árfolyamra számítanak.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!