2p

Sorozatos formátumváltás előtt állnak a világ legnagyobb bankkártya cégei. Amellett, hogy minden korábbinál erősebb biztonsági előírásokat vezetnek be a meglevő kártyatársaságok, az elkövetkező néhány évben egy új nemzetközi standard jön létre az eurózóna bankkártya-feldolgozásában.

Az egységes szabványok kidolgozásában nem csak a tagbankok, hanem a Visa és a MasterCard, valamint két nagy európai kártya szolgáltató, a Berlin Group és az Eufiserv is részt vesz.

Az eurózóna kártyakibocsátóinak és a kártyacégeknek az elkövetkező években csatlakozniuk kell az új SCF (SEPA Cards Framework) szabványokon alapuló eljárásokhoz és adatformátumokhoz. Az új formátum egyrészt megkönnyíti a kontinenseken átívelő kártyahasználatot, másrészt lehetővé teszi a nem Visa/MC kibocsátású kártyák nemzetközi elfogadtatását is - hangzott el a Polygon Informatikai Kft. által szervezett szakmai napon.

Úgy tűniuk, a szabványosítás világjelenség, ugyanis a MasterCard is egységesíti rendszerét. Megszűnik a MasterCard külön szabványa Európára és Amerikára, marad az amerikai szabvány.

Az esemény vendégelőadója, az Euronet képviseletében megjelent Kathy Hatcher részletezte az átállásra vonatkozó határidőket. E szerint a már most előkészítés alatt álló folyamat eredményeként minden jelenlegi kibocsátó és kártyarendszer-üzemeltető végrehajtja a migrációt a MasterCard új, egyesített interfészformátumára 2009. december 31-ig.

A formátumváltozás egységesítése után egy ideig még használható lesz a régi mágnescsíkos kártya, ám 2010 után a SEPA előírások miatt többségben lesznek az újabb csipalapú és a jövőben várható úgynevezett contactless kártyák. A formátumváltás és egységesítés jelentős előrelépés lesz mind a kártyák nemzetközi elfogadása, mind pedig a biztonság területén.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!