Jóval nagyobb béremelést szeretne a Munkástanácsok jövőre


A költségvetés állapota, a munkaerő-piaci helyzet és a vállalkozások teherbíró képessége alapján a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) a tavaly kötött hatéves bérmegállapodásban rögzített 2018. január 1-jétől életbe lépő 8 százalékos minimálbér és 12 százalékos szakmunkás garantált bérminimum növekedésnél nagyobb 13, illetve 17 százalékos béremelést javasol jövőre - közölte a MOSZ csütörtökön az MTI-vel.

A szakszervezet számításai szerint az általuk javasolt fizetésemelés eredményeként 2018. januárjától a minimálbér 144 ezer forintra, a szakmunkás garantált bérminimum pedig 188 500 forintra emelkedne. A közlemény szerint ezzel a bérszinttel Magyarország már megközelítené Lengyelországot, ahol a visegrádi országok (V4) közül a legmagasabb minimálbér.

Arra is rámutattak, hogy a V4 országok is kihasználják a kedvező konjunkturális helyzetet és jellemzően masszív bérfejlesztésekbe kezdtek. A szakszervezet szerint ebben a "versenyben" Magyarországnak is tartania kell a lépést, főként mivel a költségvetés remek állapotban van, a kormánynak van mozgástere.

Bérkalkulátor 2018

Ismerje meg a 2018-es szabályokat!
Számoljon velünk, mennyi lesz a bére jövőre!

A gazdasági környezet kiváló lehetőség ad arra is, hogy Magyarország erőteljesebben tudjon közeledni az uniós átlagbérszinthez, ráadásul hosszabb távon fontos hatás, hogy a növekvő bérek érdemben csökkenthetik a külföldi munkavállalás vonzerejét, egyre többen térhetnek vissza Magyarországra a külföldön dolgozók közül - tették hozzá.

A MOSZ kiemelte: az alacsony bérprofil az országot a nemzetközi munkamegosztásban alárendelt szerepben tartja, mert alacsony hozzáadott értéktartalmú összeszerelést és beszállítói tevékenységeket támogat, amelyek szerepe csökkenőben van, hozzáadott érték-teremtő státuszuk korlátozott.

MTI


Olvasta már?



hirdetés
Falba ütközhet a bika 2018-19-benFalba ütközhet a bika 2018-19-ben

Gyakran egy ábra sokkal jobb, mint akárhány leírt mondat, és most ismét beleakadtam egy fontos grafikonba.

.
hirdetés
elrejt
 
.