3p

Nyári szünetre megy a parlament, de előbb még elfogadják a költségvetést és az adótörvényeket.

Véget ér a tavaszi törvényalkotási ciklus, a képviselők jövő héten üléseznek utoljára, utána nyári szabadságra mennek. Előtte azonban még egy sor fontos javaslatról kell dönteniük.

A legfontosabb a 2018-as költségvetés, illetve ehhez kapcsolódóan az adócsomag elfogadása. A kormány jövőre 2,4 százalékos deficittel számol, 4,3 százalékos GDP és 3 százalékos infláció mellett. Utóbbi egyben azt is jelenti, hogy a nyugdíjakat ugyanekkora mértékben emelik jövő januártól. Ahogy arról több cikkben is írtunk, a törvényben azt is rögzítik, hogy a nyugdíjprémiumra 32 milliárd forintot tesznek félre. Ezt a pénzt annak függvényében osztják ki az érintettek között, hogy a gazdasági növekedés meghaladja-e a 3,5 százalékos ütemet.

Egy módosító indítvány pedig azzal a lehetőséggel ruházza föl a kormányt, hogy akár több pénzt is elkölthessen jövő év végén a prémiumra, ha azt a növekedés indokolttá teszi. Ezért a 32 milliárdos keretet áthelyezték a felülről nyitott előirányzatok közé.

Szintén sokakat érint a demográfiai csomag, amely a családok támogatásán keresztül próbálja gyermekvállalásra ösztözönözni a párokat. A programot már a költségvetés benyújtása után jelentette be a kormány, ennek megfelelően az eredeti javaslatban nem tettek félre pénzt annak végrehajtására. Bár az első számítások szerint önmagában 120-130 milliárd forintot igényelne a csomag, a kormány közlése szerint ennél szerényebb, pár tízmilliárdos kiadást jelent majd 2018-ban a családokra koncentráló intézkedés, közte például a bölcsődék építése, a jelzáloghitel elengedése.

S hogy mi lesz a forrása a csomagnak? Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter erről azt mondta korábban az mfor-nak, hogy a terven felül befolyó adóbevételek, a tartalék, valamint ha szükséges, egyes beruházások elhalasztával felszabaduló összegekből lehet majd finanszírozni a demográfiai programot.

Nem vitatva, hogy valóban szükség van a lélekszám növelésére, azért megjegyezzük, hogy robbanásszerű változást valószínűleg nem hoznak a pénzügyi ösztönzők. Minisztersége idején Matolcsy György az adópolitikai intézkedésektől remélt érdemi javulást a demográfiai helyzetben, de ez nem következett be.  

A költségvetési javaslat nagyjából kialakult, de az utolsó körben még beeshetnek módosító indítványok. Ezek során nagy ellátórendszereket érintő átcsoportosításokra már nem szokott sor kerülni, de egyes konkrét kiadási tételek - beruházások, fejlesztések - kerete változhat.

Az adócsomag a társadalom egészét érintő nagy horderejű intézkedést nem tartalmaz. A munkaadókat sújtó járulékteher 2 százalékpontos csökkentését még a tavalyi bérmegállapodás tartalmazta. Az elfogadásra váró csomagban többgyermekes családok helyzetén könnyítenek a kedvezmények növelésével, valamint folytatódik az áfacsökkentés, ezúttal a hal (valamint az internet) kerül be az 5 százalékos körbe, a sertéshús, a baromfi, a tojás után. További adócsökkentésre azonban nincs kilátás, árulta el interjúnkban a miniszter.

Az utolsó héten napirendre kerül még egyebek mellett az ügyvédi tevékenységről, a büntetőeljárásról illetve az energetikáról szóló törvényjavaslat.

Baka F. Zoltán

mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!