3p

Az elektronikus aláírás is érvényes, bizonyító erejű, és az unió egész területén elfogadott lesz a július elsején hatályba lépő új szabályozás szerint, így várhatóan szélesedik mind az elektronikus aláírást létrehozó technikai megoldások, mind az ezeket felhasználó szolgáltatók köre - hívta fel a figyelmet a Deloitte Legal jogi tanácsadó cég közleményében.

Emlékeztetnek arra, hogy az elektronikus aláírás szabályait júliustól egy uniós rendelet határozza meg Magyarországon, amely az egész EU területére kiterjedően szabályozza az elektronikus tranzakciókat. Szarvas Júlia, a Deloitte Legal szenior ügyvédje a közlemény szerint elmondta: a rendelet alapvető újdonsága az egyenértékűség elve, azaz az elektronikus aláírás joghatása és bizonyítékként való elfogadhatósága nem tagadható meg kizárólag amiatt, hogy az elektronikus formátumú. Másrészt valamennyi tagállam köteles elismerni a más tagállamokban kibocsátott minősített tanúsítványon alapuló minősített elektronikus aláírást - tette hozzá.

Bankjegyek, amelyeket női portrékkal díszítettek

Az uniós eIDAS rendeleten alapuló Bizalmi törvény továbbá módosítja a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvényt is: az egyik legjelentősebb módosítás alapján a teljes bizonyító erejű magánokiratok körébe bekerül egy új elektronikus dokumentumfajta is, megteremtve ezzel a biometrikus aláírás hitelességét a magyar jogban.

A gyakorlatban az új rendelkezésnek megfelelő aláírás során az ügyfelek számára egy elektronikus eszközre ("aláíró pad") telepített szoftver jeleníti meg a szolgáltató rendszerében keletkezett dokumentumokat, amelyet ezen az eszközön az ügyfelek áttekinthetnek, majd ugyanezen az eszközön elektronikusan rögzített aláírással szignálhatnak - áll a közleményben.

Az ilyen aláírás során az aláíró sajátkezű aláírásának biometrikai információival (sebesség, nyomóerő) együtt tárolják az elektronikus dokumentumot, így lehetőség nyílik arra, hogy egy adott személynek előzetesen kiadott tanúsítvány és kulcs ("aláíró kártya") nélkül is lehessen olyan elektronikus dokumentumot létrehozni, amelyet harmadik személyek, bíróságok és hatóságok bizonyító erejű okiratként elfogadni kötelesek - írják a szakértők a tájékoztatásban.

A gyakorlatban már számos esetben lehet találkozni az elektronikus aláírásnak ezzel a formájával, például csomagküldő szolgáltatók vagy telekommunikációs cégek esetében - jegyezte meg a Deloitte Legal szenior ügyvédje a közleményben.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!