3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Diákhitel1 összege pedig nő, jelentette be az Emmi-államtitkár Novák Katalin.

A kormány arról döntött, hogy októbertől kamatmentes lesz a Diákhitel2, a Diákhitel1 esetében felvehető maximális összeget pedig jövőre havi 70 ezer forintra emelik - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

(MTI)

Novák Katalin közölte, a képzési díj kiegyenlítésére fordítható Diákhitel2 esetében a kamatot teljes mértékben az állam fizeti meg az ügyfél helyett, ez októbertől mindenkire vonatkozik, azaz a folyósítási vagy törlesztési fázisban lévő, illetve a jövőben felvett hitelekre is.

Az államtitkár elmondta: jövőre további változások lépnek majd életbe. Február 1-jétől a szabad felhasználású Diákhitel1 esetében az eddigi havi legfeljebb 50 ezer forintról 70 ezer forintra emelik a felvehető összeget. Az igénylés korhatárát mindkét diákhiteltípus esetében a jelenlegi 40-ről 45 évre emelik - fűzte hozzá.

A fél- vagy egyéves külföldi tanulmányokban, például Erasmus-ösztöndíjban résztvevőknek arra is biztosítanak lehetőséget, hogy a Diákhitel1 összegének kétszeresét, azaz akár 140 ezer forintot vegyenek fel havonta. Emellett 2018-tól a Diákhitel2-t már az önköltséges idegennyelvi képzésekben résztvevők is igényelhetik. További változásként említette, hogy a Diákhitel1 törlesztését bevonják az adó- és járulékmentes cafeteria juttatások körébe.

A gyesen és gyeden lévő szülőhöz hasonlóan pedig a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülők esetében az ellátás folyósításának ideje alatt az állam átvállalja a kamat megfizetését az ügyfél helyett - ismertette a változásokat az államtitkár. Novák Katalin kiemelte, a diákhitel a tanulásba való befektetés, célja, hogy minél kisebb anyagi terhet jelentsen a továbbtanulás.

Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója elmondta, tekintettel a változtatásra, szeptember 15. helyett szeptember 30-ig lehet még igényelni a Diákhitel2-t. Azoknak is nyitnak egy újabb lehetőséget, akik saját forrásból már befizették az önköltséges díjukat: ha a kamat átvállalásáról szóló módosítás miatt mégis a Diákhitel2 mellett döntenek, akkor október 15-ig lehetőségük lesz a hiteligénylésre, és október 31-ig visszautalják nekik a korábban már befizetett összeget - közölte a vezérigazgató. Példaként elmondta, hogy ha valaki ötéves képzését végig Diákhitel2-ből finanszírozza, és félévente 240 ezer forintot vesz fel, akkor a kamatmentessség mintegy 140 ezer forinttal csökkenti a visszafizetendő összeget, valamint három évvel rövidebb is lehet a futamidő.

Bugár Csaba az idegennyelvű képzés Diákhitel2-vel történő finanszírozásával kapcsolatban kiegészítésként megjegyezte, a idegennyelvű képzés esetén a képzési díj két részből áll. Az önköltséges díjat eddig is lehetett diákhitelből fizetni, ezentúl azonban az úgynevezett térítési díjra is fel lehet használni. A vezérigazgató emlékeztetett arra is, hogy néhány hete már elektronikusan, a Neptun tanulmányi rendszeren keresztül, ügyfélkapus regisztrációval is lehet igényelni a diákhitelt. A lehetőség bevezetése óta minden negyedik igénylő így nyújtotta be a kérvényét.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!