3p

Kína hajlandó európai állampapírokba fektetni, amennyiben a kockázatok teljes mértékben kizárhatók lesznek - hangoztatta a kínai kormányfő csütörtökön, amikor Pekingben tárgyalt Angela Merkel német kancellárral.

Kína fokozza konzultációit az Európai Unióval és az Európai Központi Bankkal, az érintett befektetési alapokkal, valamint az unió egyes tagországaival, hogy támogassa azokat a hitelválságból való kilábalásban - jelentette ki Ven Csia-pao (Wen Jiabao) a kínai-német kormányközi konzultációt követően.

Kína továbbra is bízik az euróban, de a kétoldalú találkozóról kiadott közös közlemény szerint Kína és Németország növelni szándékozik - az euró mellett - jüan elszámolású kereskedelmét, illetve beruházásait. Peking és Berlin egyaránt üdvözölte, hogy a német bankok lehetőséget kapnak a kínai bankközi kötvénypiacon történő befektetésre.

A dokumentum szerint a felek megállapodtak a két ország bankjai közötti jüan alapú üzletek biztosításában, valamint arról, hogy kínai bankok jüanban denominált pénzügyi termékeket bocsáthatnak ki Németországban.

Ven megállapította, hogy a kétoldalú kapcsolatok egyre bővülnek, s jelentős előrelépés történt például az elektronikus autók gyártásában, a kisvállalatok közti együttműködésben, a szakképzésben és a kölcsönös beruházásokban, a kedvezőtlen nemzetközi körülmények közepette is.

A kínai csúcsvezetésben közelgő változásokra utalva kifejezte, ez az utolsó alkalom, hogy a jelen kínai kormány a partnere a német félnek, s egyben teljes bizalmáról biztosította Merkelt a kínai-német kapcsolatok jövőjével kapcsolatban.

Kínában csütörtökön - Merkel látogatásának idején - jelentették be, hogy 3,5 milliárd dollár értékben 50 Airbus A320 típusú repülőgépet vásárolnak. A gépvásárlásokról szóló tárgyalások azután akadtak meg, hogy Peking nehezményezte a légitársaságaira kivetett uniós széndioxid adó bevezetését.

Ezen kívül az Airbus, a Volkswagen AG és más német vállalatok új beruházási megállapodásokat kötöttek partnereikkel 3,2 milliárd dollár értékben. Köztük van az Airbus új összeszerelő sora 1,6 milliárd dollár értékben és a Volkswagen 290 millió dolláros alkatrészgyára. Mindkettő az észak kínai Tiencsin (Tianjin) városban épül, amelyet Ven társaságában a kancellár is felkeres. A ZTE távközlési eszközöket gyártó vállalatóriás és a német IET Holding 1,3 milliárd dolláros szerződést kötött.

A Kína és Németország közötti kereskedelmi forgalom az utóbbi évtizedben rendkívül gyorsan bővült. 2011-re elérte a 144 milliárd eurót, 10 százalékkal haladta meg a korábbi évit. A német vállalatok tavaly 26 milliárd eurót fektettek be Kínában, míg a kínai beruházások értéke Németországban 1,2 milliárd euró körül volt.

A német kancellár társaságában van hét minisztere, s vele tartott mintegy két tucat vállalatvezető is. Merkel találkozik még Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai államelnökkel, az alelnökkel és a miniszterelnök első helyettesével.

Merkel csütörtök reggel érkezett Pekingbe kétnapos hivatalos látogatásra, 2005, azaz hivatalba lépése óta ez a hatodik útja Kínába, és idén is már a második.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!