2p

Tovább szűkítenék az áfacsalók mozgásterét: az Országgyűléshez benyújtott javaslat szerint az adóhivatal elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszerében (ekáer) akkor is rögzíteni kellene a nem kockázatos szállítmányokat, ha kisebb járművet használnak, de a raktérbe 3,5 tonnánál több árut rakodnak - írta a hétfői Magyar Idők.

A lap emlékeztet rá: a gazdasági szereplőknek tavaly év eleje óta be kell jelenteniük a hatóságnak, ha nagyobb mennyiségű árut fuvaroznak, vagy olyan termékekkel kereskednek, amelyekkel könnyen elkövethető áfacsalás. A lap közlése szerint a tavalyi 11 millió után idén négy hónap alatt 3,4 millió szállítmányt regisztráltak az ekáerben, az esetek nagyjából hatvan százalékában - vagyis kétmillió alkalommal - Magyarországon belül mozgott a bejelentett áru, miközben az unió valamely államába a rakományok 20 százaléka ment, és nagyjából ugyanennyi is érkezett az országba az EU más helyeiről.

A fuvarozást - főszabályként - akkor kell rögzíteni a hatóság elektronikus rendszerében, ha a szállítmányozáshoz 3,5 tonnásnál nagyobb teherautót használnak.

Az áfacsalás elkövetésére igen alkalmas, s ezért kockázatosnak minősített termékek szállításánál - amilyen például a hús vagy a gyümölcs - szigorúbb kötelezettséget szab meg a jogszabály: ilyenkor már a kisebb tételeket is be kell jelenteni, és mindegy, milyen közlekedési eszköz viszi el az árut.

Az Országgyűléshez a múlt héten beterjesztett indítvány szerint ezentúl regisztrálni kellene az adóhivatal rendszerében a nem kockázatos szállítmányokat akkor is, ha kisebb járművet használnak, de a raktérbe 3,5 tonnánál több árut rakodnak. Ezzel azt akadályozná meg a kormányzat, hogy a kisteherautók túlpakolásával ki lehessen kerülni a regisztrációt és - adott esetben - az ellenőrzést.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!