3p

Lendületesen nőhetett a német gazdaság az év második negyedévében, miután az első negyedévben is jelentős volt a bővülés, a növekedés motorja főleg a magánfogyasztás kedvező alakulása és az ipar kiemelkedő teljesítménye - áll a német jegybank hétfőn ismertetett szokásos havi jelentésében.

Az ipari megrendelések, a magánfogyasztás és az export növekedése folytán az első negyedévben 0,6 százalékkal bővült a német gazdaság, nagyobb ütemben a tavalyi negyedik negyedévi 0,4 százaléknál. A Bundesbank hétfőn azt közölte, hogy a második negyedévben a német gazdaság hajtóereje főleg a magánfogyasztás és az ipari kereslet hazai és külföldi bővülése volt. Különösen az unión belül nagy a kereslet a Németországban gyártott termékek iránt.

Éves összevetésben naptári kiigazítással számolva 1,7 százalékkal bővült a német gazdaság január-márciusban. Az idei évre az Európai Bizottság 1,6 százalékos, a Nemzetközi Valutalap (IMF) 1,8 százalékos, a német kormány 1,5 százalékos német GDP-növekedést vár, míg a Bundesbank 1,9 százalékkal számol. Jövőre pedig a német jegybank 1,7 százalékos bővülést vár, míg a német kormány 1,6 százalékkal számol. 
Tavaly 1,9 százalékkal nőtt a német GDP, naptári kiigazítással számolva pedig 1,8 százalékkal. Elemzők rámutattak arra, hogy tavalyhoz képest az idei gazdasági növekedés részben naptárhatás miatt lesz mérsékeltebb, idén ugyanis kevesebb munkanap lesz, mint tavaly.

A Bundesbank szakértői jelentésükben rámutattak: a világban látható protekcionista tendenciák jelentős kockázatot jelentenek a globális gazdaság számára, az elemzők hozzátették: különösen az alacsony jövedelműek szenvedik el a globalizáció következményeit, azonban ez az érvelés nem igazolja a jelenlegi kereskedelmi rendszert érő támadásokat, így a Bundesbank szakértői a protekcionizmus helyett inkább a nemzetközi kereskedelem szabályainak továbbfejlesztését, alakítását javasolják.

A német gazdaság jól teljesített a második negyedévben, bővülési üteme megegyezett az első negyedévivel - áll a német pénzügyminisztérium múlt csütörtökön ismertetett havi jelentésében. A dokumentum összeállítói azzal számolnak, hogy negyedéves bázison a június végével záródott három hónapban a német hazai össztermék (GDP) 0,6 százalékkal nőtt, ugyanúgy, mint az első negyedévben. A jelentés a német gazdaság szempontjából a bizonytalansági tényezők közé sorolta a Brexit tárgyalásokat és az amerikai elnök kereskedelmi politikáját. A német statisztikai hivatal augusztus közepén ismerteti a második negyedévi német GDP-re vonatkozó adatot.
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!