2p

A 2018-as költségvetés legnagyobb kockázata az, hogy az export nagy valószínűséggel nem fog tudni lépést tartani az import növekedésével, ennél kisebb kockázat a hazai össztermék, a GDP növekedési pályájának alakulása - nyilatkozta a Világgazdaságnak Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke.

A lap hétfői számában megjelent interjúban a KT elnöke ugyanakkor hozzátette, hogy a kockázatok fedezésére elegendő a 200 milliárd forint feletti tartalék a költségvetésben.
   
Kifejtette, hogy az államháztartás hiánya rendben van, de az egyszeri tételek hatásának kiszűrésével számított strukturális egyenleg minden bizonnyal nem teljesül. Ezt a későbbiekben korrigálni kell majd, de egyensúlyi kockázat nincs - fűzte hozzá.
 
 
   
Kovács Árpád úgy véli, azok az erőfeszítések, amelyeket a kkv-szektor versenyképességére, hatékonyságára fordított az ország, lassabban fordulnak termőre, mint lehetséges lenne. Ezért is kérdés, hogy a jövő év ugrópontot jelent-e a tovább emelkedő pályának, vagy meg kell elégednünk szerényebb növekedéssel. 
   
A KT elnöke a béremeléseket szükségesnek tartja a humántőke megtartása érdekében, és úgy véli, hogy még most sem versenyképesek a magyarországi bérek a nyugatiakkal. A fenntartható gazdasági fejlődésünk feltétele a képzett munkaerő megfelelő bérezése - jelentette ki Kovács Árpád a Világgazdaságnak.
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!