5p

Miközben 2013-ban egyetlen forintot sem kapott a TV2 a Szerencsejáték Zrt.-től, tavaly csak az utolsó két hónapban közel 183 milliós szerződést kötött a két cég. Mellette a közmédia zsebébe is százmilliók folytak. Megnéztük, hova pumpálják a "szerencsepénzeket".

A Szerencsejáték Zrt. a honlapján minden hónapban közzéteszi a megkötött szerződések listáját, mely nemrég frissült a decemberi dokumentummal. Vizsgálódásunk során két fő szerződéses "célra" fókuszáltunk: először is a reklámokra, hirdetésekre, kampányokra, eredményközlésekre, illetve a különféle megjelenésekre (például fesztiválokon). Másodsorban pedig az adománylevelekre, közérdekű célokra fordított pénzekre és szponzori támogatásokra voltunk kíváncsiak.

Összesítésünk alapján tavaly reklám jellegű szerződéseket 947,2 millió forint értékben kötött a Szerencsejáték Zrt., míg 2013-ban ez az összeg több mint 5,3 milliárd forint volt. Szponzori és támogatói szerződések pedig 2,1 milliárdos értékben születtek az előző évi 1,3 milliárd után. Jól látható tehát, hogy az állami társaság a reklámjellegű költéseket visszafogta, viszont a korábbinál jóval többet "adakozott".

Ami a szerződéseket illeti: alapvetően 3 "szokatlan" dologra figyeltünk fel:

  • 2014-ben sem az I.M.G.-vel, sem a Mahírrel nem kötött szerződést a Szerencsejáték Zrt, noha 2013-ban majdnem 400 milliós összértékű megállapodást írtak alá a Simicska-birodalom tagjaival.
  • Miközben 2013-ban 41 milliót "kapott" az MTVA a Szerencsejáték Zrt.-től, tavaly ez a sokszorosára, 317,4 millióra emelkedett.
  • Új "partnerként" tavaly év végén jelentős megállapodásokkal a TV2 is feltűnt a színen, mellyel kapcsolatban gyakran kormányközeli háttérembereket emlegetnek pletyka és meg nem erősített információ szintjén. Csak az év utolsó két hónapjában 182,9 milliós szerződést kötött a két fél.

Akár a sajtóban többször emlegetett Orbán-Simicska háború egyik fejezeteként is értelmezhetnénk a dokumentumban találtakat, pontosabban az I.M.G.-s és Mahíros szerződések hiányát. Igaz, a Szerencsejáték Zrt. új partnereként tavaly a szintén Simicskához köthető HírTV is részesült a "szerencsepénzekből" közel 19,5 milliós értékben. Ami a többi sajtótermékeket illeti, akadtak olyan szereplők, akik jóval többet zsebelhettek be, hiszen a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó a Szerencsemix újság előállítására összesen 97 millió értékben szerződött - ez duplája a korábbinak. A Ringier és Mediaworks (melynek tulajdonába került néhány Ringier-kiadvány) 73-72 millió kaszíroztak tavaly.

Nevezhetjük az állami cég kiemelt partnerének is az állami közmédiát, hiszen a 2013-as 41 millió után tavaly 317,3 milliós megállapodást kötöttek. Vagyis az állami pénzek állami berkeken belül kerültek egyszerűen átcsatornázásra. A szerződések egyébként vonatkoztak eredményközlésekre, reklámkampányra, illetve a Szerencse Szombat és a Szerencse Híradó sugárzásaira. Az év vége kegyeltjének nevezhető a TV2 is, noha ez nem állami csatorna, a háttérben mégis többen kormányközeli személyeket sejtenek. Mindenesetre, igen jól zárta az évet a csatorna, hiszen novemberben és decemberben reklámkampányokra összesen 182,9 milliós szerződést kötöttek a Szerencsejátékkal.

Támogatások kormányközeli szervezeteknek

Ha az adományleveleket vizsgáljuk, mellyel rendre "közérdekű célt" támogatnak közpénzből, akkor az elmúlt évek rendelkezésre álló dokumentumai alapján világosan kitűnik, hogy akad néhány állandó szereplő - köztük kormányközeli kapcsolattal rendelkezők is.

Így:

  • a Századvég Politikai Iskola Alapítvány 2012 és 2014 között összesen 50 millió forintot kapott a Szerencsejátéktól,
  • a Videoton focicsapat tulajdonosának, Garancsi István nevével fémjelzett Magyar Természetjárók Szövetsége az elmúlt 2 évben 70 millió forintot kapott (évi 35 milliót),
  • a Kisebbségekért-Pro Minoritate Alapítvány pedig az elmúlt két évben évi 10-10 milliót zsebelhetett be. (Az Átlátszó korábbi cikke szerint az alapítványt Kövér László, Németh Zsolt és Madarász László hozta létre, a Pro Minoritate Alapítvány utódjaként.)

Mellettük rendszeres támogatóként jelenik meg az állami cég a Heim Pál Gyermekkórháznál, a Minden gyermek lakjon jól Alapítványnál, és a monori szakrendelő intézetnél is. Ezek az állandó kedvezményezettek tavaly összesen 144,6 millió forintot kaptak a Szerencsejátéktól (2 millióval többet a 2013-asnél). Viszont, ha az összes adományozást nézzük, akkor tavaly a 707,4 milliónak a 20,4 százalékát 7 szervezet kapta meg.

Célok szerint összesítettük az adományleveleket támogatásokat, szponzori szerződések értékét is. Eszerint a legtöbb pénzt, 1,26 milliárd forintot a Magyar Nemzeti Filmalap kapta. Ezen túlmenően alapítványoknak 360,2 milliót, sportszervezeteknek, sportcélokra 221 milliót, végül kórházak és egészségügyi szervezetek 184,6 milliót kaptak tavaly támogatásként szponrzorációként az állami cég pénzéből.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!