2p

Jövőre az ideinél jóval gyorsabb ütemben bővülhet Magyarország gazdasága a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb előrejelzése szerint, amelyben az idén 1,7 százalékos, jövőre 2,5 százalékos, 2018-ra pedig 2,2 százalékos GDP-növekedést valószínűsít a párizsi székhelyű nemzetközi gazdasági szervezet.

A prognózis szerint a lakossági fogyasztás idén 5 százalékkal, jövőre 3,8 százalékkal, 2018-ban 3,7 százalékkal nő. A fogyasztás növekedését erősíti a foglalkoztatottság bővülése, amelyhez a továbbra is jelentős közmunkaprogram, továbbá a bérek gyorsabb emelkedése járul hozzá - írták.

A lazuló pénzügypolitika, amely részben alacsonyabb személyi jövedelemadót és más intézkedéseket takar, a gazdaság növekedését támogatják. A gazdasági kapacitáskihasználtság növekedésével nőhetnek a bérek és a fogyasztói árak. Az infláció 2018 végére eléri a 3 százalékos hivatalos célt - összegezték.

Az elemzés szerint a vállalati beruházások szintje növekedhet, mert könnyebb hitelhez jutni, különösen a kis- és középvállalatoknak. A lakásépítések száma is emelkedhet a nagyobb jelzáloghitelezés és a kormányzati támogatások miatt.

A legtöbb új munkahely a versenyszférában jön létre, míg a közmunkában foglalkoztatottak aránya fokozatosan csökken. Az OECD véleménye szerint a közmunkaprogram leépítése és a költségvetési források átcsoportosítása infrastrukturális beruházásokra, növelhetné a termelékenységet. A munkanélküliség a szervezet szerint az idei 5,1 százalékról jövőre 4,5 százalékra, majd 2018-ban 4,4 százalékra csökkenhet.

A jelentés rámutat arra, hogy a növekvő munkaköltségek és a gyenge piacok az exportnövekedés lassulását eredményezik, az exportőrök eddig árcsökkentéssel maradtak versenyképesek, de ez nem folytatódhat örökké. Az export növekedése a 2016-os 8,2 százalékról 5,9 százalékra lassulhat 2017-re.

Az adósságszolgálati költségek 1 százalékponttal csökkentek 2013 óta, ami nagyobb költségvetési mozgásteret biztosít. 2017-ben laza költségvetési politikát folytathat az állam, mert emelkednek a bérek, a beruházások és a lakhatási támogatások - írták. Az államadósság maastrichti kritériumok szerint számolt mértéke fokozatosan csökken, a GDP-hez viszonyított arány az idei 75,1 százalékról jövőre 74,1 százalékra, majd 2018-ban 72,8 százalékra eshet. Az OECD szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyelőre nem változtat 0,90 százalékos alapkamatán.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!