3p

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a kormány 5-10 százalék közötti javaslattal élhet a reklámadó mértékének módosításakor. Lázár János ezt kedden az Országházban - több médium, köztük az ATV és a HírTV beszámolója szerint - a gazdasági bizottság ülését követően mondta újságíróknak.

Hozzátette, hogy az Európai Unióban jelenleg 5 százalékos a legmagasabb kulcs, az Európai Bizottság (EB) erre vonatkozóan azt mondta, az adó mértékének megfizethetőnek kell lennie, és amennyiben sávos lesz, akkor a sávok között nem lehet aránytalan különbség.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden délelőtt adott tájékoztatást a reklámadó kapcsán kialakul helyzetről az Országgyűlés gazdasági bizottságának.

Az ülésen Lázár János elmondta, hogy márciusban teheti meg előterjesztését a kormány a módosításról. A miniszter egyben emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság (EB) két főigazgatósága - adó- és versenyjogi - is eljárást folytat Magyarországgal szemben a reklámadó miatt, ezért van szükség a módosításra. Ugyanakkor kiemelte: az EB a reklámadó létezését elfogadta, elsősorban módszertani, technikai kifogásai voltak azzal kapcsolatban.

Konkrét adókulcsról az ülésen Lázár János nem beszélt.

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára kiemelte: költségvetési szempontból 6,6 milliárd forint az idei reklámadó bevételi előirányzat, erre a büdzsének szüksége van, ezért olyan megoldást kell keresnie a kormánynak, hogy ez teljesíthető legyen.

Rogán Antal (Fidesz), a bizottság elnöke 3-5 százalék körüli reklámadóról beszélt, és úgy vélte, a részletszabályokon lehet vitatkozni, de az adó létjogosultsága nem kérdőjelezhető meg.

Volner János (Jobbik) kiemelte: a reklámadó monopolizálhatja a tömegtájékoztatást, és úgy vélte, a reklámadó is azt mutatja, hogy a kormány csak a saját hatalmi érdekei mentén konfrontálódik az EB-vel.

Varju László független képviselő, a DK politikusa szerint a különadót arra használja a kormány, hogy egyes cégeket és ágazatokat nehéz helyzetbe hozzon. Varju László szerint nem módosítani, hanem eltörölni kell a reklámadót, mert az nehéz helyzetbe hozza a kisebb vállalkozásokat.

Tóth Csaba (MSZP) szerint a reklámadóból várt bevételnek nincs akkora súlya, ennek hiányától nem borul fel a költségvetés, és a kis cégeknek az 5 százalékos adó is magas, amire elbocsátással, áremeléssel reagálhatnak. Kunhalmi Ágnes (MSZP), a kulturális bizottság alelnöke pedig úgy vélekedett, hogy el kell törölni a reklámadót, amely szerinte újabb eszköze a "médiát elnyomó gépezetnek".

Szabó Tímea független képviselő, a PM politikusa kiemelte: semmiféle gazdasági ok nem húzódhat meg egy 6 milliárd forintos költségvetési bevétel mögött, miközben 80 milliárdot költenek évente közmédiára. A reklámadónak politikai céljai vannak, a PM az 5 százalékos kulcsot is elutasítja, mert az a legtöbb médiacéget "megfojtja".

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!