2p

A miniszter szerint ezek az emberek oltalomra szorultak, tehát nem illegális bevándorlókról van szó.

Természetesen elsőként a bevándorlás volt a téma az idei első Kormányinfón. Lázár János emlékeztetett arra, hogy az ország védelme, biztonsága kiemelten fontos a kormány számára. "A magyar embereket megvédjük, az ország biztonságát garantáljuk" - jelentette ki a miniszter. Az idei első kormányülésen azt vizsgálták meg, hogy milyen további lépésekre van szükség. Ehhez Pintér Sándor belügyminiszter helyzetjelentése adott támpontot.

Lázár János 

A kormány döntése értelmében februárban három újabb, a migrációval kapcsolatos törvény kerül a parlament elé (a választás miatt egyébként a megszokottnál jóval rövidebb ülésszakon). A javaslatok lényegét tegnap ismertette a belügyminiszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő.

Lázár érvként említette, hogy ebben a kérdésben többen támogatták a kormányt a különböző konzultációk alkalmával az elmúlt időben, mint ahányan szavaztak a kormánypártokra a választásokon.

A miniszter úgy látja, a migráció nem önmagától alakult ki, hanem valaki támogatja, szervezi azt. Ezért a kormény fontosnak tartja, hogy akik ebben részt vesznek, transzparensebben, átláthatóbban végezzék tevékenységüket.

A javaslatokról szólva megemlítette, hogy az érintett civil szervezeteknek a határvédelemhez kell hozzájárulniuk azáltal, hogy 25 százalékos illetéket fizetnek a jövőben, ha külföldről származó juttatást kapnak tevékenységük végzéséhez. Eddig 270 milliárd forintot költött a határvédelemre a schengeni külső határokon a kormány két és fél év alatt, amihez nem kaptunk érdemi segítséget az európai bizottságtól - mondta a miniszter.

A javaslatok része továbbá a tranzitzónák körzetében érvényesített idegenrendészeti távolságtartás. Lázár jelezte, hogy ezek az intézkedések Soros Györgye is vonatkoznak.

Nem mindenki számít azonban illegális bevándorlónak. Tavaly például 1291 fő részére biztosított oltalmat a kormány. Olyan emberekről van szó, akik szerződések alapján jogosultak a nemzetközi védelemre, Lázár elmondta, hogy 2015-ben 508 főt fogadott be ilyen módon a kormány, 2016-ban pedig 438 főt. Idén eddig 50 fő részesült oltalomban. Ezek az emberek nem összekeverendők az illegális migránsokkal, akik semmi elől nem menekülnek - mutatott rá a különbségre a miniszter.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!