3p

A Fed elnöke gazdag, ez egyértelmű. Ám amennyire jó szakembernek tűnik a munkájában, a privát befektetéseiben legalább annyira unalmas. Néhány számla, könyvírás és lakáshitel írható a neve mellé.

A legtöbb amerikai Ben Bernanke Fed elnököt gazdag embernek gondolja, ami nem is áll messze az igazságtól, ám a jegybankelnök kollégáinál sokkal alacsonyabbra értékelték Bernanke vagyonát.

A csütörtökön közzétett 2011-re vonatkozó pénzügyi kimutatás szerint Bernanke vagyona 1,07 és 2,28 millió dollár (240,3-512,1 millió forint) közé tehető, ami az egy évvel korábbihoz képest lényegében változatlan. Ezzel szemben kollégája, a Fed alelnök, Janet Yellen vagyona 4,43 és 12,44 millió dollár (995-2794 millió forint) közé tehető, ráadásul ez némileg alacsonyabb is a 2010-es állapothoz képest. (Azt egyébként a CNBC összefoglalójában is megemlítik, hogy az éves összesítések eredménye rendre széles skálán mozog.)

2011-ben egyébként sok más amerikai állampolgárhoz hasonlóan Bernanke is élt a historikusan alacsony irányadó kamatláb kínálta lehetőségekkel az otthona refinanszírozása során - amit egyébként az év végi híradások meg is erősítettek. A dokumentumokból kiderült, hogy az elnök tavaly az 5,375 százalékos kamatú 30 éves jelzáloghitelét egy 4,25 százalékos kamattal bíróra cserélte. A hitel nagysága megközelítőleg 500 ezer és egymillió dollár között lehet, vagyis forintra átszámítva ez legalább 112,3, legfeljebb 224,6 milliót jelenthet.

Mibe fektetnek a jegybankárok?

A Forbes írása szerint a Fed-elnökről nem mondható el, hogy kifinomult befektető lenne, hiába rendelkezik mélyre ható ismeretekkel a pénzügyi rendszert illetően. Bernanke portfóliója ugyanis meglehetősen unalmasnak nevezhető. Rendelkezik nyugdíjtakarékossági számlával, pénzforgalmi számlával, és kincstárjegyekkel.

2011-ben Bernanke bevételei két forrásból érkeztek. Részben természetesen ott volt a kongresszus által meghatározott 199 ezer dolláros fizetése (44,7 millió forint), másrészt pedig kapott 150 ezer dolllár (33,7 millió forint) összegű jogdíjat a tankönyvek után a Pearson és McGraw-Hilltől. Bernanke ugyanis számos könyv szerzője, például a Gazdaság alapelvei, vagy a Makroökonómia alapelvei címmel kiadottaknak.

Ezzel szemben például Richard Fisher, a Dallas Fed elnöke 2010-ben nagyjából egymillió dollárt fektetett aranyba, és 50-250 ezer dollár közötti összeget uránba, ezen kívül több mint 7000 hold (vagyis, több mint 28 négyzetkilométernyi) földdel is rendelkezik Georgia, Iowa és Missouri államokban.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!