2p

Az EKB elnöke szerint olyan csomagot állítottak össze, amely segíti a gazdasági növekedést és az inflációs célok elérését is.

Az Európai Központi Bank (EKB) által jóváhagyott csomag segít kiaknázni a különböző monetáris eszközök közötti szinergiákat, hozzásegít, hogy lendületet kapjon az euróövezet gazdasága, és az infláció gyorsuló ütemben megközelítse a 2 százalékos célt - mondta az intézkedések bejelentését követő sajtótájékoztatón csütörtökön Mario Draghi, az EKB elnöke.

Az EKB azt várja, hogy mérsékeltebb ütemben ugyan, de folytatódik a gazdasági növekedés. A fellendülést ugyanakkor fékezi a feltörekvő országok gyengülő teljesítménye, a pénzpiacok volatilitása és a strukturális reformok vontatottsága.

Dr. Futó Péter lett az Év menedzsere

A növekedés a decemberben várt 1,7 százalék helyett csupán 1,4 százalék lesz az idén az euróövezetben, jövőre pedig csak 1,7 százalékra emelkedik a korábban jelzett 1,9 százalékkal szemben.

Az EKB csütörtökön 0 százalékra csökkentette irányadó kamatátját, 60 milliárdról 80 milliárd euróra bővítette kötvényvásárlási programját és mínusz 0,3 százalékról mínusz 0,4 százalékra módosította az EKB-nál elhelyezett egynapos kereskedelmi banki betétekre felszámított büntetőkamatot.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!