2p

A 3 hónapos betét állományának korlátozása a monetáris politikai eszköztár szerves részévé válik, nem egyszeri lépés, egy programról van szó - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Nagy Márton hozzátette, nagyon fontos, hogy minden esetben legalább 200 milliárd forintnyi likviditás szoruljon ki, mert ennek van érdemi hatása a piaci hozamokra. Ez lehet 300-400 milliárd forint, vagy akár több is - jegyezte meg. Elmondta, a likviditás kiszorítása mind a négy piacon - bankközi, állampapír, swap (kamatcsere), reálgazdaság - kamatleszorító erővel bír, hozamcsökkenést eredményez annak függvényében, hogy a bankrendszer hogyan reagál rá.

A jegybank közleménye szerint a monetáris tanács keddi ülésén 900 milliárd forintban korlátozza a 3 hónapos betéti eszköz év végi állományát, ami minimum 200-400 milliárd forint kiszorítását jelenti a betéti eszközből. A bankok jelenleg 1629 milliárd forintot tartanak a 3 hónapos betéti eszközben.

Közeleg a hajócsodák  legnagyobb seregszemléje

A jegybanki alapkamat 0,90 százalékos szintjének tartós fenntartása és a monetáris kondíciók lazítása a betéti eszköz korlátozásával összhangban van az inflációs cél középtávú elérésével és a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzésével. Amennyiben azonban a későbbiekben az inflációs cél elérése további monetáris lazítást indokol, a monetáris tanács kész a 3 hónapos betéti állomány erőteljesebb korlátozására - közölte az MNB kedden a monetáris tanács ülését követően.

Kapcsolódó anyag: Matolcsyék újabb százmilliárdokat löknek ki az MNB-ből

A testület megítélése szerint a magyar gazdaságot továbbra is kihasználatlan kapacitások jellemzik, és az infláció tartósan mérsékelt marad. A monetáris politika horizontján a reálgazdaság dezinflációs hatása fokozatosan csökken.

A tanács az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamaton keddi ülésén, így az irányadó ráta változatlanul 0,90 százalék, és a kamatfolyosó feltételeit is változatlanul hagyták, az egynapos hitelkamat 1,15 százalék, az egynapos betéti kamat pedig mínusz 0,05 százalék maradt.

A testület arról is döntött, hogy 900 milliárd forintban korlátozza a 3 hónapos betéti eszköz év végi állományát. Ez minimum 200-400 milliárd forint kiszorítását jelenti ebből a jegybanki eszközből.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!