4p

Tartósan kedvező piaci folyamatok esetén a következő tíz évben 60 százalék alá süllyedhet a hazai össztermékhez (GDP) mért magyar államadósság-ráta. A Morgan Stanley elemzőstábjának egy évtizedre előretekintő forgatókönyvcsokra azonban tartalmaz egy borúlátó változatot is, amely - rosszul alakuló külső piaci környezet esetén - az előrejelzési időszak végére 90 százalékig emelkedő adósságrátát mutat ki.

A Morgan Stanley három forgatókönyv-változatot tett közzé, melyek közül mindazonáltal az alapeset is viszonylag kedvező. Az elemzők központi forgatókönyve ugyanis az, hogy a piaci környezet a következő időszakban meglehetősen jó marad, az IMF/EU-megállapodás 2013 elején létrejön, és a magyar gazdaság növekedési üteme - az idei évre várt 1,2 százalékos visszaesés és a 2013 egészére feltételezett 0,7 százalékos növekedés után - a 2022-ig terjedő időszakban 1,5 százalékos éves átlagra áll be.

E forgatókönyv az idén 2,8 százalékos, jövőre 3,7 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol, ám a 2015 utáni időszakra egészen a 2022-ig tartó periódus végéig jórészt 3 százalék alatti deficiteket valószínűsít. Ebben az előrejelzési változatban 2013 után 260 forint/euróra erősödő, és ezt az átlagot végig tartó forintárfolyam, az ötéves állampapír esetében a jövő év végéig 5,5 százalék alá süllyedő hozamszint szerepel.

A Morgan Stanley számítási módszere alapján mindez azt is jelenti, hogy a szuverén magyar CDS árfolyama az irányadó ötéves államkötvény-lejáratra az idén 350 bázispontig, 2013-ban 300 bázispontig süllyed. Ez a magyar törlesztéskockázat piaci megítélésének jelentős javulását jelentené. A Morgan Stanley e központi forgatókönyv-változata alapján a cég által jelenleg 80,6 százalékra becsült magyar államadósság-ráta a 2022-ig tartó időszak végére 71,3 százalékra csökken.

A ház elemzői által kidolgozott legrosszabb forgatókönyv az idén és jövőre is recesszióval - 1,5, illetve 0,3 százalékos GDP-mínusszal -, 2014-ben stagnálással, utána pedig mindössze 0,5 százalékos éves átlagos növekedéssel, emellett a költségvetési helyzet jelentős ciklikus romlásával és 4 százalék felett beragadó államháztartási deficitekkel számol, arra az esetre, ha a külső finanszírozási kondíciók nehézzé válnak, és nem jön létre az IMF/EU-megállapodás. E forgatókönyv-változat alapján a forint árfolyama 300 forint/euróra gyengülne az idei év végéig, és az előrejelzési időszak végéig is 290 forint/eurós éves átlagokat tartana. Az ötéves lejáratú állampapír hozama 8 százalék fölé emelkedne vissza, és a magyar szuverén kötvénykötelezettségek CDS-kontraktusai 500 bázispontra drágulnának. Erre az esetre a Morgan Stanley elemzőinek számításai 2022-ig 90 százalékra emelkedő államadósság-rátát mutatnak ki.

A ház által kidolgozott legkedvezőbb forgatókönyv alapján ugyanakkor már 2012 végére megszületik az IMF/EU-megállapodás, a kormány szilárdan tartja magát az egyezményben foglaltakhoz, a külső környezet kedvező marad, és mindez enyhébb, 0,8 százalékos idei GDP-visszaesést, 1,4 százalékos jövő évi növekedést, és az időszak későbbi szakaszában 2,5 százalékra beálló éves átlagos növekedési rátákat eredményez.

A GDP-arányos államháztartási deficit e változat alapján az idén és jövőre is 3 százalék alatt marad, a 2022-ig tartó előrejelzési időszak második felében pedig 2 százalék alá csökken. A forint 2013-ban 250 forint/eurós árfolyamszintek környékére erősödik, az ötéves állampapír hozama 5 százalék alá, a CDS-árfolyam 250 bázispontra süllyed 2013 végéig. A cég londoni elemzői szerint e forgatókönyv megvalósulása esetén a magyar államadósság-ráta 2022-re a GDP-érték 57 százaléka csökkenne.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!