2p

Pénteken éjfélig kell bevallaniuk a 2007. évi adójukat az egyszerűsített vállalkozói körbe tartozóknak. Tavaly a tervezett bevétel 91 százaléka, 152,8 milliárd forint eva folyt be a költségvetésbe.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) adatai szerint 2007-ben összesen 98 222 eva adóalanyt tartottak nyilván, ebből a társas vállalkozások száma 52 024, az egyéni vállalkozók száma 46 168 volt.

A jogszabályok kötelezővé tették az adófeltöltést december 20-i határidővel, ennek nyomán tavaly decemberben a költségvetés 43,8 milliárd forint evát könyvelt el, és 2007 egészében a tervezett bevétel 91 százaléka, 152,8 milliárd forint eva folyt be a költségvetésbe. Az evás cégek (egyéni vállalkozások) tavalyi árbevétele 665 milliárd forintot tett ki.

Azok a társas vállalkozások illetve egyéni vállalkozók, amelyek illetve akik csak 90 százalékig töltötték fel a 2007. évi adóalapjukat, február 15-ig pótlék fizetése nélkül megtehetik. A várható összeget nehéz megbecsülni, a tavaly februári adat szolgálhat támpontul: a befizetett eva 4,5 milliárd forint volt.

A Napi Gazdaság beszámolója szerint ez a kör viszonylag pontos beszámolót nyújt be gazdálkodásáról. Az adóhatóság tavaly összesen alig 150 millió forint adókülönbözetet tárt fel az eva-körbe tartozóknál, ami átlagosan 190 ezer forintot jelent.

Az eva az indulás évében, 2003-ban 31 milliárd forint bevételt, 2004-ben 67 milliárdot, 2005-ben 91,4 milliárdot, 2006-ban pedig 143,1 milliárdot jelentett a költségvetésnek. Az adókulcs 2006 októberéig a bruttó árbevétel 15 százaléka volt, azóta az árbevétel 25 százaléka.

Egyszerűsített vállalkozói adót azok a társas vállalkozások és egyéni vállalkozók választhatják, amelyek illetve akik éves árbevétele nem haladja meg a 25 millió forintot.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!