3p

Érdekes számokat tett közzé a terjesztés-ellenőrző szövetség a negyedik negyedéves értékesítési adatokról. Miközben - ahogy arra számítani lehetett - a Népszavához nagyon sok Népszabadság olvasó pártolt át, a kormányfő kedvenc lapja pedig folytatta korábban megkezdett mélyrepülését.

2016 utolsó negyedévének egyértelmó és kiemelkedő nyertese lett a Népszava, bár keserédes történet az övék. Miután ugyanis októberben furcsa körülmények között megszüntették a Népszabadságot, arra lehetett számítani, hogy az olvasók közül sokan pártolhatnak majd át a Népszavához. Ez az adatok alapján meg is történt.

A negyedik negyedévben átlagosan 15 677 példányt adtak el a napilapból, ami előző negyedévhez képest 51,9 (!!!) százalékos megugrást jelent, 2015 azonos időszakához mérten pedig 37,3 százalékos a növekedés. Persze részben annak is köszönhetőek a szignifikáns változások, hogy eleve alacsony, 10 321 darabos bázisról indult a sztori a harmadik negyedévben. Így a lapot már annyian olvasták tavaly év végén, mint 2012 végén, 2013 elején.

Maradva a napilapoknál, úgy tűnik, mintha Simicska lapja, a Magyar Nemzet is kezdene magára találni, hiszen három hónap alatt 3,3 százalékos növekedést könyvelhet el, 16 850 darab kelt el a lapból átlagosan. Hasonlóra 2013 harmadik negyedéve óta nem volt példa. Előző évhez képest így szelídült a veszteség is, 25,7 százalékos az elmaradás.


A napilapok közül külön érdemes szót ejteni még Orbán Viktor kedvenc lapjáról, a Nemzeti Sportról is. A lap ugyanis 2016 harmadik negyedévében rekordmértékű zuhanást volt kénytelen elkönyvelni, amit az utolsó negyedév csak méginkább fokozott. Három hónap alatt ugyanis 8,4 százalékkal 37 091 darabra csökkent az átlagos értékesítés, aminél nagyobbra 5 éve biztosan nem volt példa. Így éves bázison 15,3 százalékra fokozódott az elmaradás mértéke.

Hetilapok: csak a szokásos

Ami a hetilapok értékesítési számait illeti, Simicska másik lapja, a Heti Válasz és mellette a HVG is növekedni tudott három hónap alatt. A Heti Válasz esetében 1,7 százalékkal több a 12 219 darabos átlagos értékesítés, a HVG 32 994 darabja pedig 1,4 százalékos pluszt jelent.

Előző év azonos időszakához képest azonban továbbra is kisebb az értékesítési teljesítmény. A HVG esetében 6,3, a Heti Válasznál pedig 15,3 százalékos.

Kevesebb embert érdekeltek a pletyka, női és színes napilapok

A színes napilapok, a pletykalapok és a női lapok esetében sem volt túlságosan eredményes az év utolsó negyedéve, hiszen három hónap alatt minden esetben visszaesést mért a MATESZ. A legkisebb mínuszt, 0,1 és 0,2 százalékot a Kiskegyed és a Story könyvelhette el, utóbbi éves bázison sem áll rosszul, hiszen mindössze 1,8 százalékkal kevesebb lapot adtak el most, mint 2015 végén. A Kiskegyed esetében ez 3,4 százalék. A Nők Lapja 212 213 darabos eladása negyedéves és éves bázison is egyaránt 1,9 százalékkal kevesebb.

A Story mellett a két másik pletykalap már sokkal rosszabbul teljesített. A Best 8,3 százalékkal kevesebb lapot adott el a negyedik negyedévben, mint a harmadikban, 74 997-et (ez előző évhez képest 1,5 százalékos csökkenést jelent), a HOT magazin 55 472 darabos átlagos értékesítése azonban 12,8 százalékkal marad el a harmadik negyedévi eredménytől és 12,7-tel az előző évitől.

A színes napilapok közül a Blikk került kedvezőtlenebb helyzetbe, hiszen 4,1 százalékkal csökkent három hónap alatt az eladás 108 742-re (ez éves viszonylatban 11,7 százalékos mínuszt jelent). A Bors magazin 60 194 darabos értékesítése 3,9 százalékkal marad el a harmadik negyedévi és 9,6 százalékkal az egy évvel korábbi teljesítménytől.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!