1p

Az OTP Bank oroszországi leányvállalata élére Illés Zoltán került Alekszej Korovin helyett, aki közel öt évig vezette a pénzintézetet - tudta meg a Védomosztyi című napilap csütörtökön.

Az orosz bankár megerősítette távozását az OTP leányvállalat éléről azzal, hogy a döntést a magyar bank vezetésével közösen hozta, de nem kommentálta azt.

A politikai-gazdasági napilap közlése szerint Korovin vezetése alatt az OTP az egyik legnyereségesebb bankká vált.

A Védomosztyi emlékeztet Csányi Sándor korábbi kijelentésére, amely szerint ahhoz, hogy az üzlet hatékony legyen, "a menedzsereknek egy nyelven kell beszélniük a kliensekkel" és hogy "a külföldi munka záloga a helyi menedzserek erős csapata".

Illés Zoltán (aki névrokona a Fidesz politikusának), a bank oroszországi és szlovákiai leányvállalatait irányító igazgatótanács tagja és az OTP Bank Lakossági Igazgatóságát vezeti.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!