3p

Pedig Budapesten vannak 473 ezer forintos négyzetméterárú panellakások is. A legolcsóbb paneleket Ózdon, Komlón és Mezőhegyesen találni.

A panellakások népszerűsége töretlen: a téglalakásoknál 30 százalékkal olcsóbbak, és sokszor jobb az elosztásuk, azaz azonos alapterületen több szobát nyújtanak. Ráadásul az elmúlt években jelentősen csökkent a fenntartási költségük is, ezek miatt pedig a lakótelepi lakások iránti kereslet folyamatosan növekszik.

(MTI)

Azonban a panelpiacon belül is jelentős árkülönbségek vannak országszerte és a különböző fővárosi kerületek között is - derül ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből. Az elemzés több mint 20 ezer hirdetés alapján azt vizsgálta, hogy mely lakótelepek a legnépszerűbbek a lakást keresők körében, illetve, hogy a jelentősebb lakóteleppel rendelkező fővárosi városrészekben és vidéki városokban eladásra kínált panellakásokat mennyiért kínálják a tulajdonosok.

„Érdekes eredmények születtek. Az idei első félévben a fővárosban a III. kerületi Lajos utcai lakótelep lakásai iránt volt a legnagyobb érdeklődés” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. A népszerűségi lista a második helyén a Pillangó utcai lakótelep szerepel, a harmadik pedig a XIII. kerületi Gyöngyösi utcai lakótelep lett. Szintén a keresett panelek közé tartoznak a XIV. kerületi Nagy Lajos Király úti, a IV. kerületi káposztásmegyeri és a XIII. kerületi újlipótvárosi és Vizafogó utcai lakótelep lakásai.

Dunai panoráma a legdrágább

Az elemzés szerint az árak tekintetében már más a sorrend. Az újlipótvárosi lakótelepen hirdetik a legdrágábban a panellakásokat, az átlagos négyzetméterár ugyanis ott 473 ezer forint. A hirdetési árak alapján a szintén XIII. kerületi Vizafogó utcai lakótelep lakásai is drágának számítanak 444 ezer forintos átlagárral négyzetméterenként. A XI. kerületi kelenföldi, albertfalvai és gazdagréti lakótelep lakásai mellett a III. kerületben a Rómaifürdőn lévő panelek szintén négyzetméterenként 400 ezer forint feletti áron szerepelnek a kínálatban. A fővároson belül a legolcsóbbak közé sorolhatóak az újpalotai, a békásmegyeri, az újpesti, valamint a kaszásdűlői lakótelepek, az itt található lakások négyzetméterára 285-321 ezer forint között szóródik. Balogh László elmondta, hogy a III. és XIII. kerületi panelek viszonylag magas árait elsősorban az elmúlt évtizedben elvégzett energetikai korszerűsítések és a jó közlekedés indokolja, míg a XI. kerületi panellakások értékét a 4-es metró átadása jelentősen megnövelte az elmúlt években.

Közel a fővároshoz

Az ingatlan.com elemzése szerint a vidéki városok közül a Budapest közelében lévő Érden, Pomázon lévő panellakások voltak a legnépszerűbbek az idei első félévben a keresések alapján, de a váci panelek is keresettek voltak.

Az árakat nézve kiderül, hogy a Budapesten kívüli panelpiacon a főváros közelében lévő településeken a legmagasabbak az árak. Budaörs a legdrágább, az ottani lakótelepen 386 ezer forintért hirdetik a lakások négyzetméterét, majd Budakeszi és Solymár következik 378 ezer forintos, illetve 344 ezer forintos átlagárral. Az országban legolcsóbban pedig Komlón, Ózdon és Mezőhegyesen kínálják a panellakásokat, utóbbi településeken mindössze 53-67 ezer forint az átlagos négyzetméterár.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!