Újra az éllovasok közé robogott Magyarország!


GDP

Nagyon belehúzott a magyar gazdaság a tavalyi utolsó negyedévben, ami az uniós rangsorban is előkelő sorolta hazánk teljesítményét.

A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint 2017 utolsó negyedévében szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 4,8 százalékkal növekedett a magyar gazdaság, ami meglepően jó teljesítményként értékelhető. Ez a határainkon kívüli összevetésben is elismerésre méltó eredménynek számít, derül ki az Eurostat adataiból.

Az előző év azonos időszakához képest regisztrál 4,8 százalékos plusz ugyanis a második legjobb teljesítmény. Ennél jobban csak Románia tudott növekedni 7 százalékkal, a lett gazdaság pedig a miénkkel megegyező teljesítményt nyújtott 2017 utolsó negyedében. Mögöttünk a dobogó harmadik fokára Lengyelország került 4,3 százalékos plusszal. A visegrádi négyek közül Szlovákia 3,6 százalékos növekedést tudott felmutatni, Csehország adata pedig egyelőre még nem áll rendelkezésre, viszont a korábbi negyedévek adatai alapján hazánk mostani helyezésre veszélyes lehet a csehek teljesítménye. 2017 minden negyedévében bőven jobb növekedést tudtak ugyanis felmutatni.

Az uniós rangsor legvégén jelen állás szerint a brit és az olasz gazdaság áll, előbbi 1,5, a taljánok pedig 1,6 százalékkal bővültek a vizsgált időszakban.

Nem állunk rosszul a rangsorban akkor sem, ha csak a három hónap alatt felmutatott teljesítményt nézzük. Magyarország 1,3 százalékos növekedése ugyanis a második legnagyobb, ennél jobbat csak a litvánok tudtak teljesíteni, 1,5 százalékkal bővült a gazdaságuk. A dobogó harmadik fokán Ciprus és Finnország osztozik 1-1 százalékos bővülésükkel.

A sereghajtók címét ebben az esetben Lettország, Olaszország, az Egyesült Királyság, valamint Belgium szerezte meg. A lett és olasz gazdaság egyaránt 0,3 százalékot tudott nőni három hónap alatt, a belga és brit gazdaság pedig 0,5-öt.

mfor.hu


Olvasta már?



hirdetés
Orbán egyetlen konkrétumot említett - azzal is van némi bajOrbán egyetlen konkrétumot említett - azzal is van némi baj

Orbán Viktor szokásos évértékelő beszédét tartja ma a Várkert Bazárban, immár a 20. alkalommal. Szót ejtett az egymillió új munkahely időarányosan teljesített részéről, megnéztük, mi a "valóság".

.
hirdetés
elrejt
 
.