2p

A globális mellett a magyar GDP-növekedési előrejelzést is emelték.

A Világbank javította Magyarország és világ idei GDP-növekedésére vonatkozó előrejelzését. A washingtoni székhelyű szervezet azzal számol, hogy a tavalyi 3,9 százalékos GDP-növekedés után idén 3,8 százalékkal, jövőre 3,1 százalékkal, 2020-ban pedig 2,9 százalékkal nő a magyar gazdaság. A tavalyi növekedést 0,2 százalékponttal, az ideit és a jövő évit egyaránt 0,1 százalékponttal emelte a Világbank júniushoz képest.

a Világbank központja Washington, D.C.-ben

Legfrissebb előrejelzésükben a júniusban várt 2,9 százalékról 3,1 százalékra növelték a világ idei várható gazdasági növekedését. A Világbank szerint jövőre 3 százalék, 2020-ban pedig 2,9 százalék lesz a globális gazdasági növekedés a tavalyi 3 százalék után.

A világ vezető ipari országainak GDP-je 2,2 százalékkal nő az idén a tavaly júniusban várt 1,8 százalék helyett. A fejlődő országok esetében nem változtattak a 4,5 százalékos növekedési előrejelzésen. A Világbank 2,2 százalékról 2,5 százalékra emelte az Egyesült Államok idei gazdasági növekedésével kapcsolatos várakozását, míg jövőre 2 százalékos gazdaság bővüléssel számol.

A Világbank jelentősen javított az euróövezet idei GDP-bővülési előrejelzésén: 1,6 százalékról 2,1 százalékra emelte, míg a jövő évit 1,5 százalékról 1,7 százalékra módosította.

Kína esetében a Világbank csupán minimálisan változtatott az idei évre vonatkozó előrejelzésén, 6,3 százalékról 6,4 százalékra,  jövőre pedig változatlanul 6,3 százalék gazdasági növekedést vár. A Világbank továbbra is 1,7 százalékos idei és 1,8 százalékos jövő évi orosz gazdasági bővüléssel számol. Közép-Európa esetében a Világbank azzal számol, hogy a tavaly 4,7 százalékos GDP-növekedés 3,2 százalékra mérséklődik 2020-ra, különösen Magyarország, Lengyelország és Románia gazdasági növekedése lassul.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!