1p

Májusban 3,2 százalékra mérséklődött az éves infláció Csehországban az áprilisi 3,5 százalékról. Havi szinten 0,2 százalékkal emelkedett az árak májusban, elsősorban a dráguló élelmiszerek miatt - közölte hétfőn a Cseh Statisztikai Hivatal.

Piaci elemzők korábban arra számítottak, hogy a májusban az éves infláció három százalék körül lesz.

Az éves infláció alakulását alapvetően az élelmiszerek és az alkoholmentes italok ára határozta meg. Májusban a pékáruk ára 2,1 százalékkal csökkent, míg áprilisban tíz százalékkal emelkedett. Mérséklődött a tojásárak, valamint az üzemanyagárak  növekedése is.

Jelentős volt továbbra is az energiahordozók árának emelkedése: a földgáz éves összevetésben 25 százalékkal, a villanyáram pedig 4,2 százalékkal volt drágább májusban. A csatornadíj 12 százalékkal, a meleg és a hideg víz 8,5 százalékkal volt drágább, mint egy éve.

A havi áremelkedést elsősorban a zöldség és a gyümölcsárak alakulása befolyásolta. A zöldség 6,4 százalékkal, a gyümölcs pedig 5,2 százalékkal drágult májusban.

Az üzemanyagáraknak havi szinten inflációcsökkentő hatásuk volt, májusban 1,1 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint áprilisban.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!