2p

A legfrissebb statisztika szerint tovább csökkent, ezzel történelmi mélypontra ért az ellátás nélküli álláskeresők száma, igaz, a teljes létszámnak még így is döntő részét jelentik.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint októberben összesen 136 ezer álláskereső élt bármiféle ellátás nélkül. Ez havi szinten 4000, előző év azonos időszakához mérten pedig 47,7 ezer fős csökkenés eredménye lett. Ezzel egyébként történelmi mélyponta is került a létszám, hiszen mióta (2010 augusztusa) ilyen adatokat közöl a foglalkoztatási szolgálat, még egyszer nem voltak ennyire kevesen.

Hiába azonban a létszám csökkenése, az összes álláskeresőn belül továbbra is jelentős csoportot képviselnek, hiszen a regisztrált álláskeresők 49 százaléka kénytelen ellátás nélkül átvészelni a munka nélküli időszakot.

Az NFSZ közlése szerint egyébként októberben tovább javult a munkaerőpiac, hiszen az álláskeresők száma 277,7 ezerre csökkent az előző havi 282 ezer után, míg egy évvel korábban még 334,4 ezren voltak. Az átlagos regisztrációs idő 396 nap volt októberben.

Elhelyezkedési lehetősége azonban kevésbé volt most az álláskeresőknek, hiszen utoljára év elején volt ennyire alacsony a munkaerőigény. A piac önerejéből 16 190 pozíciót nyitott, ami 3000-rel kevesebb a szeptemberinél, viszont szinte megegyezik az egy évvel ezelőtti igénnyel. Ezzel párhuzamosan - ahogy az év ezen szakaszában megszokott - a közfoglalkoztatási program is lassabb fokozatra kapcsolt, állami támogatással ugyanis már csak 20 847 munkahely jött létre a szeptemberi 25,5 ezer és az egy évvel korábbi 18 ezer után. Összesen így kicsivel több mint 37 ezer új állást jelentettek be a munkaügyi hivataloknál.

Ezzel szemben 41 593 munkahely szűnt meg a hónap folyamán, vagyis októberben inkább szűkült az elhelyezkedési lehetőségek száma - tekintve a megszűnteknél kevesebb új munkahelyet. Igaz, aggódásra ok nincsen, hiszen az idei év egészét tekinte továbbra is pozitív az egyenleg, hiszen közel 34 ezerrel több új munkahely jött létre, mint amennyi megszűnt.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!