2p

Bő egy hetük maradt a vállalkozóknak, hogy kitalálják, mekkora elvárt jövedelem szerint fizessenek szja-t és járulékokat: a januári jövedelmek után február 12-éig kell elkészíteni az első járulékbevallásokat.

Bár a januártól hatályos rendelkezést még elsöpörheti az Alkotmánybíróság (Ab), de csak visszamenőleges hatállyal. Vagyis jobban járnak a minimálbér után adózó "személyes közreműködők" és főállású egyéni vállalkozók, ha a piaci árnak megfelelő vagy legalább ahhoz tendáló jövedelem után állapítják meg az adót és a járulékokat, írja a Napi Gazdaság.

A törvény viszonylag szűkszavúan kezeli, hogy mi tekinthető a tevékenységre jellemző keresetnek, vagyis nincs egy elfogadott táblázat, amelynek az adatát csak be kell másolni a bevallás megfelelő soraiba, és ilyen mankó nem is lesz. Ugyanakkor az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) statisztikáit fel lehet használni, a FEOR-számok alapján összeállított bruttó béreket és kereseteket a szolgálat korcsoportonként és földrajzi eloszlás alapján is lajstromozza. Kérdés persze, hogy mennyire pontos az ÁFSZ listája. A várakozások szerint ha a rendszer bejáratódik, e listák is "tisztulnak". 

Az Ab-nál kifogást benyújtók arra hivatkoznak, hogy a gyakorlatban nem lehet becsléssel megállapítani egy tevékenységre jellemző jövedelmet, hiszen az a végzettségtől és az egyéni kvalitásoktól, valamint a földrajzi elhelyezkedéstől egyaránt függ.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!