5p

Idén és jövőre is 2,7 százalékos lesz a hiány, ennek érdekében idén 133 milliárd forintot zárolni kellett, a jövő évre pedig újabb 397 milliárdos kiigazítás kell.

Vége a sajtótájékoztatónak, a miniszter hét pontban foglalta össze a döntéseket:

- Az EU-s tárfinanszírozás mértéke 15-ről 5 százalékra csökken,

- létszámstop lesz a közszférában három évig,

- négy hónappal elhalasztják a pedagógusok béremelését,

- segélyplafon az önkormányzati támogatásoknál,

- nem lesz tranzakciós illeték az MNB esetében, viszont az államkincstár többet fizet majd, és a készpénzfelvétel is adózik,

- áfabeszedés hatékonyabbá tétele,

- járulékplafon eltörlése

Matolcsy szavai szerint néhány perc múlva megjelenik a kormány honlapján az Európai Bizottságnak küldött jelentés, a részletekről később beszámolunk.

9:40

A közszféra tervezett karcsúsítása nem lesz egységes: az egészségügyben az ápolónők, orvosok körében ez nem érvényesíthető, viszont az önkormányzati rendszer átszervezésével igen. 

9:38

"Kizárható az, hogy a félszuperbruttó kivezetését eltoljuk" - mondja újságírói kérdésre Matolcsy. Hozzáteszi: ő személy szerint sem tartotta volna ezt jó ötletnek, mivel "végig kell menni az úton".

9:36

Mindenki egyetért azzal, hogy a 2012-es átmeneti év után Magyarország visszatér a növekedés táborába, ezen az IMF-tárgyalások sem változtatnak. 

9:30

Megtáltosodott a forint Matolcsy szavaira: most 282,55 forintot ér egy euró, ami 0,74 százalékkal alacsonyabb a csütörtöki szintnél. 

9:28

A kormány döntése érdekében eltörlik a társadalombiztosítási járulékplafont. Ma éves 7,8 millió forint, havi 661 ezer forint felett nincs járulékfizetési kötelezettség, ezt törlik most el, ami évente 51 milliárd forintot hozhat a költségvetésnek. 

9:25

"Ma a kereskedelemben 500 milliárd forintnyi áfát nem fizetnek be, ezért jövőre a NAV közreműködésével mind a 400 ezer pénztárgépbe beépítenek egy online kapcsolatot, amitől azt várjuk, hogy 95 milliárd forinttal több áfa folyik be. A fennmaradó részt majd 2014-ben és 2015-ben célozzuk meg" - mondja Matolcsy. 

9:23

Nem lesz tranzakciós illeték a jegybank esetében, cserébe a Magyar Államkincstárnak 30 milliárddal többet kell befizetnie és az automatából való készpénzfelvételre is lesz 3 ezrelékes illeték. 

9:18

Az önkormányzatok által kifizetett szociális támogatásoknál 47 ezer forint lesz az egy főre jutó plafon. A pontos részletek nem ismertek, de a miniszter szerint nem kerülhetnek bele családi- és gyermeknevelési támogatások. Ez 8-10 milliárd forintos megtakarítást jelent az államnak. 

9:17

2014. januárjára halasztják a pedagógusok béremelését, amivel jövőre 73 milliárd forintot takarít meg a kormány. Ugyanakkor ha a növekedés magasabb lesz a tervezett egy százaléknál, akkor szeptemberben mégis meglesz a béremelés. Vagyis 1,6 százalékról 1 százalékra csökkentette jövő évi növekedési tervét a kormány.

9:15

Három évre létszámstop lesz a közszférában, a nyugdíjba menők helyére nem vesznek fel újakat, ezzel három év alatt 22 ezerrel kevesebb lesz a közszolga. Emellett a közszférában nem fizetnek egyszerrenyugdíjat és fizetést, választani kell a kettő között.

9:10

Az első intézkedés: az EU-s társfinanszírozás mértékét  15-ről 5 százalékra csökkentik, ez 55 milliárdos megtakarítást jelent a költségvetésnek.

9:05

Idén és jövőre is 2,7 százalékos lesz a hiány, ennek érdekében idén 133 milliárd forintot zárolni kellett, a jövő évre pedig 397 milliárdos kiigazítás kell. 

9:02

"2012-ben és 2013-ban tartható a jóval 3 százalék alatti hiány. Ehhez mindenképpen meg kellett felelni ahhoz, hogy ne vonják el a kohéziós források, ez a túlzott deficit eljárás megszüntetéséhez vezető út" - jelenti be Matolcsy. 

Háttér

A kormánynak péntekig, vagyis október 5-ig kellett összeraknia azt a megszorító csomagot, amellyel a meglehetősen lyukas 2013-as költségvetést sikerne betömni - ez a feltétele annak, hogy megszűnjön a túlzottdeficit-eljárás Magyarország ellen. Ha ugyanis az folytatódna, súlyos EU-s pénzektől esne el az ország.

A jövő évi költségvetés már a főszámok júliusi elfogadása után megbillent, hiszen egyáltalán nem szerepelt benne a pár nappal később bejelentett munkahelyvédelmi akcióterv 300 milliárdos fedezete. Ez a hiány mostanra 5-600 milliárd forintosra duzzadt már.

Sajtóinformációk szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ötletelése a hiányfaragás érdekében hosszú listát eredményezett, a kiszivárgott értesülések pedig arra engednek következtetni, hogy a tárca szinte nem riad vissza semmittől sem, ami plusz pénzhez juttatná a jövő évi büdzsét. Az NGM által összeállított "étlapon" ugyanis egyszerre szerepelnek kiadáscsökkentős és bevételnövelő intézkedések, utóbbiak között elképzelhető például a már így is világszinten rekordmagas áfa 1-2 százalékpontnyi emelése, de Matolcsy a bankok adóterhelését is növelné jövőre, miközben nem mondana le a jegybank megadóztatásáról az EU rosszallása ellenére sem. A hét elején pedig még a félszuperbruttó jövő évi kivezetése is elképzelhető volt, ám mivel ezzel nagyjából 100 milliárd forintról mondana le újfent a kormány, így a csütörtöki sajtóértesülések már ennek meghagyásáról szóltak.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!