4p

Öt évvel a pusztító erejű japán földrengés és szökőár után továbbra is katasztrofális a helyzet a fukusimai atomerőműben, amelynek környékén egyre gyűlnek a sugárszennyezett vízzel teli tartályok, és belsejében még a robotok is megadják magukat.

Öt évvel ezelőtt a történelem egyik legpusztítóbb földrengése által kiváltott, 10 méteres hullámokkal érkező tengeri szökőár hatalmas károkat okozott a Fukusima Daiicsi atomerőműben, nem beszélve a 19 ezer áldozatról, valamint arról a 160 ezer emberről, akinek mindene odaveszett a katasztrófában.

A helyszínen a sugárzás még mindig olyan erős, hogy a robotok sem tudnak behatolni az atomerőmű belsejébe, amire pedig szükség lenne a különösen veszélyes, megolvadt fűtőelemek megtalálásához és eltávolításához. Az üzemeltető Tepco ugyan fel tud mutatni némi eredményt is: sikerült kimenteni több száz elhasznált fűtőelemet az egyik megrongálódott épületből.

Nem fejlesztették még ki viszont azt a technológiát, amelynek segítségével meg lehetne állapítani a megolvadt rudak helyét a másik három reaktorban, valamint befejezésre vár egy föld alatti jégfal az erőmű körül, amelynek célja a talajvíz szennyeződésének megakadályozása lenne. "Iszonyatosan nehéz bejutni a létesítmény belsejébe" - magyarázta Maszuda Naohero a Tepcótól. "A legádázabb ellenfelünk a sugárzás" - tette hozzá.

A megolvadt fűtőanyag lyukat ütött a tartályon, és most senki sem tudja, hol kell keresni pontosan. Az erőmű belseje életveszélyes, ezért a Tepco különleges robotokkal keresteti a radioaktív anyagot. Ezek képesek úszni a víz alatt, valamint a beomlott alagutakban eléjük kerülő akadályokat is legyőzik. Azonban mihelyt a szerkezetek a reaktorok közelébe érnek, a sugárzás tönkreteszi az elektronikát, és teljesen használhatatlanokká válnak - mutatott rá Maszuda. Emellett minden épületbe eltérő robot kell. "Két évig tart, hogy kifejlesszünk egy egyfunkciós robotot" - mondta Maszuda.

A Tepco, amely sokak szerint nem állt a helyzet magaslatán a csernobili események óta történt legsúlyosabb atomkatasztrófában, azt állítja, hogy sokat javult a helyzet Fukusimában. A sugárzás szintje számos helyszínen már csak akkora, mint Tokióban. Az erőmű területén több mint 8 ezer munkás dolgozik egyszerre, állandó a sürgés-forgás. Az alkalmazottak törmeléket távolítanak el, tartályokat építenek, csöveket fektetnek le, és felkészülnek az erőmű egyes részeinek elbontására.

Puszító erejű volt a földrengés

A munka nagy része abból áll, hogy folyamatosan vízzel hűtik a megrongálódott és erősen sugárzó reaktorokat. Ezután a szennyezett vizet kiszivattyúzzák, majd tartályokban tárolják, amelyek mostanra szinte teljesen ellepték a környéket.

A legnagyobb kihívást a több százezer tonnányi sugárszennyezett víz kezelése jelenti - állította Ono Akiro, a terület igazgatója. Ono komolyan aggódik, hogy a radioaktív víz a tartályokból a tengerbe szivárog, ahogy az korábban számos alkalommal történt. Ono szerint a Tepco az eltakarítási munkák 10 százalékát végezte el eddig, azok befejezésére pedig 30-40 évet kell várni. Azonban amíg a vállalat nem tudja meghatározni a fűtőanyag-rudak helyét, addig sem ütemtervet nem tud készíteni, sem a végköltségeket nem tudja felbecsülni.

A Tepco a világ legnagyobb jégfalát építette fel a föld alatt az erőmű körül, amelynek célja, hogy megakadályozza a talajvíz beszivárgását, illetve szennyeződését. A fal ötlete 2013-ban merült fel először, és a kormány is támogatta. Az építmény több hónapos csúszás után végül februárban lett kész a hatékonysága körüli viták ellenére. A leginkább egy hűtőgép hátuljához hasonlítható falat várhatólag még ebben az évben feltöltik vízzel, hogy megkezdhesse a fagyasztást.

Artie Gunderson egykori atommérnök szerint a talajvíz szennyeződésének megakadályozása kulcsfontosságú. "A talajvíz szennyeződése miatt a közeli Csendes-óceán vizei is sugárszennyezetté válnak" - mutatott rá Gunderson. "Ha a Tepco végre eltorlaszolja a be- és visszaszivárgás útját, az egyben egy korszak lezárása is lesz" - hangsúlyozta.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!