3p

Miközben a világ leggazdagabb országaira az jellemző, hogy relatív kevés munkaórával nagy értéket állítanak elő, addig Magyarország továbbra is a legrosszabb kategóriában található, ahol sok munkával viszonylag kis értéket tudunk termelni.

Számos fontos mutató van, amely egy ország gazdasági helyzetét jellemzi, ezek közül a termelékenység bizonyos fokú jövőképet is jelez. Nincs ez másképp Magyarország esetében sem, ahol az egyik legfontosabb inputnak számító tényezőt, a munkaerőt gyakorlatilag csúcsra járatták, hiszen évtizedes mélyponton áll a munkanélküliség, a GDP növekedés azonban EU-s összehasonlításban semmiképpen sem nevezhető kiugrónak. Ennek hátterében elsősorban az áll, hogy a magyar termelékenység viszonylag gyenge.

Nem véletlen, hogy amikor a politikusok valódi gazdasági kérdésekről beszélnek, akkor az utóbbi időben immár ez is terítékre került. Szót ejtett már erről a problémáról Varga Mihály gazdasági miniszter éppen úgy, mint Lepsényi István. Az államtitkár ráadásul a korábbi munkaalapú berendezkedés jogosságát is kétségbe vonta egy júniusi rendezvényen, ahol azt nyilatkozta, hogy
"Az iparfejlesztésben is szemléletváltásra van szükség, Magyarország versenyképessége nem az olcsó munkaerőben van, hanem a korszerű megoldások alkalmazásában, a hatékonyság, a termelékenység, a rugalmasság középpontba helyezésében."

Forrás: howmuch.net

Saját véleményünkként persze árnyalhatjuk a képet azzal, hogy az áhított célok komoly források nélkül aligha valósulnak meg. Ehhez pedig mind az oktatásra, mind a K+F-re több pénzt kellene áldozni, ilyen irányú határozott szándékot azonban nem látni a kormányzat részéről.

Mindezek alapján nem véletlen, hogy az IMF és az OECD adatai alapján készített csoportosításban hazánk a legrosszabbnak tekinthető kategóriába került, sok munkával viszonylag kis értéket tud ugyanis előállítani. Meg kell jegyezni, hogy a régióból ide sorolták a lengyeleket is és a litvánokat is, de Görögország és Portugália is ebbe a kasztba került. A magyarnál jóval magasabb GDP-vel rendelkezők közül pedig Dél-Korea az, ahol mindezt a mienknél sokkal több munkaórában termelik meg. 

Ennél még az is jobb lenne valószínűleg, ha kevésbé feszített keretek között termelnének a magyar munkavállalók, és az olaszokhoz, a spanyolokhoz agy a szlovénekhez hasonlóan a kisebb munkaóra alacsonyabb kibocsátás kategória képviselői lennénk. A kemény munka, sok jövedelem kategóriába került az USA, de Írország és Izland is. Ezekben az országokban a magyarhoz hasonló mennyiségű órában sikerül a mi GDP-nknek a többszörösét megtermelni.

Ezek a hírességek szakították a legtöbb pénzt

A topkategória, vagy fogalmazhatunk úgyis, hogy a leggazdagabbak, azok, ahol mérsékelt munkaórával kimagasló értéket állítanak elő. Ebbe a kategóriába a skandináv és a Benelux államok mellett Svájc is eklatáns példa.

KB

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!