2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A vasárnapi bérpótlékról a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) születhet megállapodás. A Liga Szakszervezetek, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, illetve a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége azonban ajánlást írt alá még májusban, amely egyebek között erre is kitér - mondta Doszpolyné Mészáros Melinda, a Liga elnöke.

Lukács Zoltán, az MSZP parlamenti képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormány mindeddig azzal hárította a vasárnapi bérpótlék emelését, hogy erről először a munkaadóknak és a munkavállalóknak kell megegyezniük.

Ez a megállapodás pedig a közelmúltban meg is született, a kabinet azonban továbbra sem akar tudomást venni erről a kérdésről - hangsúlyozta. Doszpolyné Mészáros Melinda felidézte: arra tettek javaslatot, hogy amíg jogszabály nem születik, addig az érdekeltek munkaszerződésben vagy kollektív szerződésben az ajánlásnak megfelelő feltételekben állapodjanak meg.

A feltételek között szerepel a 100 százalékos vasárnapi pótlék a kereskedelemben foglalkoztatottaknál, a havi két szabad vasárnap biztosítása, évente legfeljebb 12 kötelező vasárnapi munkavégzés, ezen túl csak a munkaadók és a munkavállalók megállapodása alapján, a gyermeküket egyedül nevelőknél pedig kizárólag a felek megállapodásával történhessen vasárnapi foglalkoztatás. A Liga elnöke elmondta: az ajánlást megfogalmazó három szervezet kezdeményezi, hogy a kérdést tűzzék a VKF napirendjére.

Zs. Szőke Zoltán, ÁFEOSZ-COOP Szövetség elnöke az MTI megkeresésére úgy fogalmazott: nincs akadálya, hogy a törvényben rögzítettnél nagyobb bérpótlékot, illetve a jelenleginél magasabb bért fizessen az a munkáltató, amelynek gazdasági teljesítőképessége megengedi.  Ugyanakkor az elmúlt időszakban felmerült javaslatokat, illetve azok lehetséges következményeit részletesen meg kell vizsgálni, át kell gondolni, egyeztetésre van szükség a VKF tagjai között - tette hozzá.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!