3p

Továbbra sincs egységes álláspont a republikánusok közt az USA szenátusában, az előző, demokrata kormányzat egészségbiztosítási törvénye így most is a helyén maradt.

Az amerikai szenátus tagjai ismét elutasították szerdán a republikánusoknak azt a javaslatát, amely az előző, demokrata kormányzat egészségbiztosítási törvénye, az Obamacare visszavonását célozta.

A javaslatot egységesen ellenző demokratákhoz több republikánus szenátor is csatlakozott, elutasítva, hogy visszavonják a törvényt, mielőtt készen állna a helyébe lépő új egészségbiztosítási rendszer. Így mindössze 45-en támogatták az indítványt, és hét republikánus szenátor is az 55 nemmel szavazó között volt. Nemmel szavazott a kifejezetten a szavazásra Washingtonba visszatért beteg John McCain szenátor is.

A nemmel szavazó republikánus politikusok egy része - mint például az ohiói Rob Portman - azzal érvelt, hogy addig nem hajlandó megszavazni az Obamacare visszavonását, amíg nincs meg az új és elfogadható törvényjavaslat, hiszen nem hagyhatják egészségügyi ellátás nélkül emberek millióit.

A szerdai szavazással egy napon belül második nagy kudarcát könyvelhette el Donald Trump elnök, akinek egyik fontos választási ígérete volt egy új egészségbiztosítási törvény elfogadása, valamint a kormányzó Republikánus Párt is, amelynek politikusai az elmúlt hét évben folyamatosan az Obamacare felszámolásának fontosságát hangoztatták.

A szavazásra szerdán beterjesztett javaslat egyébként nem az Obamacare teljes egészének visszavonására vonatkozott, de a legfontosabb elemeit mindenképpen eltörölte volna. Így például a szegényebb rétegek egészségügyi ellátását segítő Medicaid-program költségvetésének jelentős csökkentését irányozta elő. A törvény visszavonása pedig csak két év múlva lépett volna életbe. Addigra a republikánusok egy teljesen új törvénytervezet megalkotását ígérték.

A voksolás ugyan késő délután kezdődött, de a politikusok egész nap egyeztettek. Donald Trump elnök egyik Twitter-bejegyzésében név szerint kárhoztatta Lisa Murkowski alaszkai republikánus szenátort. Az előző napi szavazáson egyébként néhány szenátor bekiabált, a női szenátor-kollégákat okolva a vereségért.

Mitch McConnell kentuckyi politikus - a szenátus republikánus többségének vezetője - kemény munkát ígért és egész nap egyeztetett a kongresszusban csak "sovány" törvénynek nevezett javaslatról. Chuck Schumer, a demokrata szenátorok frakcióvezetője közben úgy nyilatkozott: "Úgy tűnik, hogy a republikánus többség ma sincs jobban tisztában azzal, hogy mi a tét, mert ennek nincs jó megoldása.".

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!