3p

Bár előzetesen is arra számíthattunk, hogy az augusztus 22-ével záródó héten a központi adósság mérséklődéséről árulkodnak majd a számok, a friss adatok még minket is megleptek.

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) friss, előzetes heti adatai szerint az augusztus 22-ével záródó héten 24 410,7 milliárd forint volt a központi kormányzat bruttó, nem konszolidált adóssága. Ez az előző heti állapotnál 269 milliárd forinttal alacsonyabb állományt jelent, aminél nagyobb heti mérséklődésre még nem volt idén példa. Az eddigi "csúcs" 260 milliárdos csökkenés volt még május elején a fontkötvényünk törlesztésének köszönhetően.

A mostani eset annyiban másabb, hogy nem konkrétan egy lejárathoz kötődik a majdnem 270 milliárdos apadás. Igaz ugyan, hogy a múlt héten két törlesztés is esedékessé vált, ám az elszámolások miatt bizonytalanság övezi azok múlt heti adósságra gyakorolt hatását.

Augusztus 21-én 90 milliárd forintnyi 3 hónapos diszkont kincstárjegyet kellett kifizetnie az adósságkezelőnek, egy nappal később, augusztus 22-én pedig 336 milliárd értékű forintban denominált államkötvényeink jártak le. Utóbbi elszámolása pedig könnyen elképzelhető, hogy az aktuális hétre esik/esett.

A törlesztések mellett még két, kevésbé részletesen ismert tényező tud jelentős hatással lenni a heti adósságszámokra. Egyrészt a lakossági állampapírok alakulása, melyekről csak a havi részletes jelentésből szerezhetünk információkat. Ez az állomány több 10 milliárdos nagyságrendben képes módosítani a kormányzati adósságon. Másrészt az egyéb hitelek felvételéről/törlesztéséről sincsenek a havi számoknál pontosabb ismereteink.

Mindenesetre, ha a friss 24 410 milliárdos költségvetési adósságból indulunk ki és hozzávesszük az államháztartás rendszerén belüli egyéb hitelek második negyedéves állományát, vagyis 727 milliárd forintot, akkor könnyen megbecsülhető az aktuális GDP-arányos adósságráta. Ennek mértéke a jegybank közlése szerint a második negyedév végén 85,1 százalék volt. Ha az ÁKK által is használt lineáris becsléssel számolunk egy aktuális GDP-szintet, akkor múlt hét végén 82,9 százalékon állhatott az államháztartás GDP-arányos bruttó adóssága.

A történethez hozzátartozik, hogy a második negyedév végéhez képest mért államháztartási adósságcsökkenés (közel 300 milliárd forint) ekkora ugrást nem indokolna az adósságrátában. Viszont az NGM hivatalosan is 3,1 százalékra növelte múlt héten az idei éves GDP-növekedési prognózisát, ami az év végén várható nominális GDP-számot is felfelé módosította. Vagyis a számláló csökkenése mellett a nevező is megugrott, ami látványosan visszaeső adósságszámot eredményezett a becslésünk során.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!