3p

Közel 1 milliárd eurós vám alól mentesülnek a Japánba exportáló európai cégek, amint életbe lép az egyezmény.

Sikeresen lezárták a tárgyalásokat az Európai Unió és Japán közötti szabadkereskedelmi egyezményről - jelentette be az Európai Bizottság pénteken. Közleményében a brüsszeli testület hangsúlyozta: a technikai részletekről szóló egyeztetések lezárása "fontos mérföldkő" az Európai Unió által valaha megkötött legnagyobb kereskedelmi megállapodás hatályba lépése felé vezető úton.

"Világos üzenetet küldünk a világnak a szabad, nyílt és tisztességes kereskedelem fontosságáról" - jelentette ki Cecilia Malmström uniós kereskedelmi biztos. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Abe Sindzó japán kormányfő közös nyilatkozatot adott ki, amelyben kiemelték: számottevő gazdasági értékein túl az egyezmény stratégiai jelentőséggel is bír, erősítve az EU és Japán közötti gazdasági együttműködést.

A bizottság szerint a Japánba exportáló európai vállalatok a szerződés nyomán mentesülni fognak az általuk évente befizetett mintegy egymilliárd euró vám nagy része alól.

A megállapodásban esetenként hosszú átmeneti időszakokat hagynak, de mások mellett eltörlik a japán vámokat a bor és számos sajt tekintetében, lehetővé teszik, hogy az EU jelentősen növelje a marha- és a sertéshús exportját, illetve biztosítják, hogy több mint 200 úgynevezett uniós földrajzi árujelző ugyanolyan szintű oltalomban részesüljön majd Japánban, mint Európában. Megnyitják majd a szolgáltatások és a közbeszerzések piacát, ugyanakkor átmeneti időszakok alkalmazásával védik az unió érzékeny gazdasági ágazatait, például az autóipart.

És ez lesz az EU első olyan kereskedelmi megállapodása, amely először foglal magában kötelezettségvállalást a párizsi klímaszerződés iránt.

A következő lépés a szerződés jogi hitelesítése, amelynek során a szöveget lefordítják az EU huszonhárom hivatalos nyelvére, és ezután következhet az egyezmény európai parlamenti és tagállami ratifikálása. Eközben pedig a felek folytatják a tárgyalásokat a befektetők védelmére szolgáló vitarendezési mechanizmusokról. A megállapodásról 2013 tavaszán kezdtek egyeztetést a felek.

Japánban és az EU 28 tagállamában közel 640 millió ember él, a felek együttesen a világgazdaság közel 30 százalékát teszik ki, részesedésük a világkereskedelem teljes forgalmából megközelíti a 40 százalékot. Japán az Európai Unió hatodik legnagyobb exportpiaca, a japán kivitelnek pedig a harmadik legfontosabb célpontja az EU.

Szakemberek szerint a szerződés szimbolikus jelentőséggel is bír, minthogy a protekcionista kereskedelempolitikát folytató Donald Trump amerikai elnök kivonta az Egyesült Államokat a Csendes-óceáni Partnerség nevű kereskedelmi megállapodásból (TTP), illetve szembehelyezkedett az EU-val tervezett transzatlanti szabadkereskedelmi egyezménnyel (TTIP).

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!