2p

Az első helyen továbbra is Csányi Sándor áll, Simicska Lajos és Spéder Zoltán pedig leszakadóban van. Kijött a napi.hu aktuális összesítése a 100 leggazdagabb magyarról.

Jelentősen nőtt a leggazdagabb magyarok vagyona az elmúlt évben a napi.hu összeállítása szerint, a gazdasági hírportál százas rangsorára 7,5 milliárd forint alatt nem lehetett fölkerülni.

"A 100 leggazdagabb 2017" című kiadványban szereplők összvagyona megközelíti a 3380 milliárd forintot: ez csaknem 600 milliárd forinttal több az egy évvel korábbinál, reálértéken számítva több mint 20 százalékos az emelkedés egy év alatt.

A lista első helyén 260 milliárd forinttal idén is az OTP elnök-vezérigazgatója áll: a rangsort 2011 óta vezető Csányi Sándor vagyona egy év alatt 60 milliárd forinttal nőtt a napi.hu szerint. A második helyen álló Bige László 25 milliárd, a harmadik helyezett Gattyán György 84 milliárd, a negyedik Demján Sándor pedig 40 milliárd forinttal növelte a vagyonát egy év alatt.

A legnagyobb ugrást Mészáros Lőrincnek sikerült elérnie: a polgármester-üzletember a tavalyi harmincegyedikről került az ötödik helyre, vagyonának elmúlt évi gyarapodását a napi.hu 100 milliárd forintra becsüli.

A százas rangsorban hét új szereplő bukkant föl idén: Fülöp Gábor (77.) a mezőgazdaságban, Fazekas Zsolt (87.) a kereskedelemben, Barkász Sándor (94.) a mélyépítésben, Kuna Tibor (97.) a kommunikációban, Gerendai Károly (98.) a szórakoztatóiparban, Fülöp László (99.) a környezetvédelmi iparban, Kovács Attila (100.) az ingatlanfejlesztésben érdekelt.

Az Orbán Viktor kegyeiből kiesett korábbi sikerember, Simicska Lajos kellemetlen évet zárt, a 9. helyről a 11. helyre csúszott vissza a listán. Vagyona 3 milliárd forinttal apadt egy év alatt, jelenleg 80 milliárd. Ennél nagyobb zuhanást élt át a kormánnyal korábban szintén nagyon jóban levő, majd kegyvesztetté vált Spéder Zoltán, aki a 29.-ről a 39. helyre csúszott vissza, vagyona 4,5 milliárdot apadt, és most 21 milliárd a napi számításai szerint.

A napi.hu másfél évtizede minden évben elkészíti saját becslése alapján a leggazdagabbak rangsorát: a 2002-es összesítésben a 100 legnagyobb vagyon értéke - akkori áron - összesen 632 milliárd forint volt, a legelső listáról 26-an szerepelnek az idei kiadványban is.

via MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!