2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Matolcsy György vezette jegybank az év elejét és az év végét nyomta meg erősen.

Tavaly összesen 2,58 milliárd forintnyi támogatást osztott szét a Magyar Nemzeti Bank, ami bár több a 2016-osnál, a 2015-ös évi támogatást nem haladja meg, akkor ugyanis 2,68 milliárdot utalt ki a jegybank különböző szervezeteknek.

Az MNB honlapján megjelent utolsó negyedéves kimutatás szerint összesen 24 szervezet kapott támogatást Matolcsyéktól összesen 1,06 milliárd forint összértékben. A legtöbb pénz hagyományosan a Szépművészeti Múzeumhoz került, kereken félmilliárd forint, ugyanekkora pénzt kaptak 2016 végén is, de korábban is a támogatottak között szerepelt a múzeum.

Ezzel az összeggel az egész évben támogatottak körében a legtöbb pénzt kapta a múzeum, a dobogó másik két fokán, két, jegybankhoz köthető szervezet szerepel. Még az első negyedévben 425 milliót utalt ki az MNB a Pénziránytű - Alapítvány a Tudatos Pénzügyekérthet, 190 millió pedig az MNB Sportköréhez került.

Visszatérve az utolsó negyedévben támogatottakhoz, a múzeum félmilliárdjánál jóval kisebb pénzt kapott a Budapesti Corvinus Egyetem, 150,9 millió forintot, az intézmény a múzeumhoz hasonlóan rendszeresen kap pénzt a jegybanktól. 100 millió kicsivel kisebb - de még mindig kiemelkedő - támogatásban részesült egy másik a Budapesti Gazdasági Egyetem, mely 98,4 millió forinttal lett gazdagabb.

A fentiek mellett a teljesség igénye nélkül pénzt kaptak még

  • a mozgáskorlátozottak egyes megyei és országos egyesületei,
  • a siketek és nagyothallók szövetsége,
  • a független biztosítási alkuszok,
  • a NÍVÓ Fogyasztóvédelmi Egyesület,
  • a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány.

50 milliót adott a részben állami tulajdonban lévő Kecskeméti Animációs Filmgyártó Kft., 30 milliót pedig a szentendrei kulturális területen működő ART Capital Alapítvány is.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!