1p

Több gyermeket szülnek a diplomás anyák, egyre kevesebb iskolázatlan nő hoz világra gyermeket, és emelkedik a házasságon kívül születettek aránya - olvasható a Magyar Nemzet keddi számában.

A napilap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népesedési helyzetkép című kiadványára hivatkozva azt írta, minél alacsonyabb valakinek az iskolai végzettsége, annál korábban vállal gyermeket, és a nyolc vagy annál kevesebb osztályt végzetteknél nem tolódott ki a gyermekvállalási életkor. Az alapfokú oktatást be nem fejezők továbbra is 18 éves koruk körül szülnek először gyermeket, míg a diplomásoknál 27-ről 31,8 évre nőtt a vállalási életkor.
 

A kevesebb mint 8 osztályt végzett anyák aránya 4,8-ról 1,9 százalékra, a nyolc általánost végzetteké 29-ről 19 százalékra csökkent, a középiskolát végzetteké maradt 32 százalék, a felsőfokú végzettséggel rendelkezőké viszont jelentősen megugrott: a 25 évvel ezelőtti 12-ről 34 százalékra.

Kimutatták azt is, hogy az elmúlt 25 évben a házasságon kívül született gyerekek aránya 13-ról 48 százalékra emelkedett.
 
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!