3p

Magyarország álláspontja továbbra is az, hogy a közúti szektorra - annak speciális jellege miatt - nem terjed ki a magyar vállalkozásokat különösen hátrányosan érintő kiküldetési irányelv hatálya - jelentette ki Varga Mihály azt követően, hogy Hans Jörg Schelling osztrák pénzügyminiszter tárgyalt hétfőn Budapesten.

A nemzetgazdasági tárca közleménye szerint a január elsejétől bevezetett osztrák bér- és szociális dömping szabályozás jelentős adminisztrációs terhet ró az új tagállamok vállalkozásaira, emellett kötelezővé teszi az osztrák bérezési feltételek érvényesülését ideiglenes munkavégzés esetén is. "Ez nagy hátrányt jelent a közép- és kelet európai, így magyar vállalkozásoknak is, ezért a hétfői megbeszélés kiemelt pontjaként tárgyaltunk erről" - hangsúlyozta Varga Mihály a közlemény szerint. Hozzátette, hogy a visegrádi országok áprilisi varsói ülésükön egyetértettek abban, továbbra is közösen kell fellépniük az intézkedés ellen.

A nemzetgazdasági miniszter a kereskedelmi törvény korábbi módosításával kapcsolatban elmondta: Magyarország ragaszkodik a kétéves veszteség-szabályhoz az adórendszer koherenciája miatt. A magyar kormány kész további egyeztetésekre az Európai Bizottsággal, de nem tudja elfogadni, ha más tagállamokban jelenleg is alkalmazott módszereket akarnának megtiltani Magyarországnak - jelezte a miniszter.

A kifogásolt szabályozás értelmében az a gazdasági társaság, amely nettó árbevételének több mint fele napi fogyasztási cikk kiskereskedelmi értékesítéséből származik, és két egymást követő üzleti évben bevétele külön-külön eléri a 15 milliárd forintot, de a mérleg szerinti eredménye mindkét üzleti évben nulla vagy negatív, második üzleti évi beszámolójának elfogadása után nem folytathat többet napi fogyasztási cikk kereskedelmet. 

Az NGM közleménye szerint Varga Mihály a két ország gazdasági kapcsolatait értékelve kiemelte: Ausztria az összes termékforgalom alapján - közel 10 milliárd euróval - Magyarország második legjelentősebb kereskedelmi partnere volt tavaly, míg Hollandia és Németország után a harmadik legnagyobb külföldi működőtőke-befektető Magyarországon. A Magyarországon működő osztrák vállalatok jelentősen hozzájárultak az elmúlt évek gazdasági növekedéséhez, a kapcsolatok erősítése érdekében a magyar kormány négy stratégiai megállapodást kötött osztrák cégekkel - emlékeztetett. 

Elmondta azt is, hogy a következő években a magyar kormány kiemelten számít a bankok, köztük a jelentős piaci részesedéssel bíró osztrák hátterű pénzintézetek szerepvállalására a gazdasági növekedés erősítésében. Az együttműködés jó példája, hogy a magyar állam és a  Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kisebbségi tulajdont szerzett az Erste Bank magyarországi leányában - emelte ki a nemzetgazdasági miniszter.
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!