Nem éppen sikersztori a csekkautomatáké


2015 elején állították őket üzembe, de az elsöprő többség még mindig inkább a pultnál fizeti a csekkeket.

Még mindig sokan a pultnál fizetik be a csekkeket, nem ismerik a csekkautomatákat - olvasható a hétfői Világgazdaságban. A lap a Magyar Posta tájékoztatása alapján arról ír, hogy tavaly több mint 470 ezer csekket már automatán keresztül fizettek be az ügyfelek nagyjából 6,5 milliárd forint értékben. Ez azonban elhanyagolható az éves 215 millió darabos csekkforgalomhoz képest. A postákon és a nagy forgalmú bevásárlóközpontokban üzemelő automaták a legforgalmasabbak.

(MTI Fotó: Kovács Tamás)

A csekkbefizető gépeket 2015 elején állította üzembe a Magyar Posta, az elsőgenerációs készülékeknél csak bankkártyával lehetett fizetni, az újabb gépek azonban már készpénzt is elfogadnak. Egy fizetési művelet során legfeljebb 290 ezer forint értékben, maximum öt csekk adható fel.

MTI


Olvasta már?



hirdetés
Orbán egyetlen konkrétumot említett - azzal is van némi bajOrbán egyetlen konkrétumot említett - azzal is van némi baj

Orbán Viktor szokásos évértékelő beszédét tartja ma a Várkert Bazárban, immár a 20. alkalommal. Szót ejtett az egymillió új munkahely időarányosan teljesített részéről, megnéztük, mi a "valóság".

.
hirdetés
elrejt
 
.