3p

12 millió nyugdíjas él Ukrajnában, itt megy el a világon a legtöbb pénz az idősekre a GDP-hez képest. Emelni kell a nyugdíjkorhatárt, különben nem jön a segítség.

Az ukrán nyugdíjreformról szóló kormányzati törvénytervezethez tett parlamenti képviselői kiegészítések komolyan aggasztják a Világbankot és a Nemzetközi Valutaalapot (IMF), és emiatt késhetnek az újabb hitelfolyósításaik. Ukrajnában régóta húzódó téma a nyugdíjreform, a hitelezők azonban most már konkrét lépéseket várnak Kijevtől, és arra figyelmeztettek, hogy ha nincs törvény, pénz sincs.

Ukrajnában a nyugdíjasok száma 12 millió, nagyjából ugyanannyi, mint a foglalkoztatottak száma. Ukrajna a világon a legtöbbet költ nyugdíjasaira százalékban mérve a GDP-hez képest. Az IMF egyebek között azt szorgalmazza, hogy Kijev reformálja meg nyugdíjrendszerét, így például emelje a nyugdíjkorhatárt. Satu Kahkonen, a Világbank ukrajnai igazgatója fakadt ki pénteken, és azt mondta, hogy a héten a parlament elé került felülvizsgált törvénytervezet komoly aggodalmakat váltott ki a Világbanknál és az IMF-nél. Az illetékes arra nem tért ki, hogy a beterjesztett új törvénytervezetnek melyik részével elégedetlenek a hitelfolyósítók.

A kormány a törvénytervezetet májusban nyújtotta be a parlament elé. Azóta számos kiegészítő javaslat érkezett hozzá, és ezeket figyelembe véve lett részben átdolgozva és ismét beterjesztve. Több képviselő például azt javasolta, hogy emeljék ki a törvénytervezetből a nyugdíjkorhatár növelésére vonatkozó részt, holott az IMF szerint épp a nyugdíjkorhatár emelésével csökkenthető a nyugdíjkassza hatalmas hiánya.

Az eredeti törvényjavaslat részben abból indult ki, hogy a jövő év januárjától csak meghatározott szolgálati év után lehet nyugdíjba menni, és hogy kevesebb munkakör esetében lehet élni a nyugdíjkor kedvezménnyel. Cserébe a kormány vállalná, hogy emelné a minimális nyugdíj összegét, ami jelenleg napi valamivel több mint 2 dollárnak felel meg.

Az ukrán törvényhozásnak a héten kellett volna foglalkoznia a törvénytervezettel, de ez elmaradt és október 3-ika előtt nem is kerül napirendre a kérdés. Az ukrán pénzügyminiszter ugyanakkor figyelmeztette a parlamenti képviselőket, hogy a jövő évi költségvetési terv részben egy elfogadott nyugdíjreformra épül. Ebből pedig az következik, hogy mindaddig nem lesz érvényes költségvetése Ukrajnának, amíg nem fogadják el a nyugdíjreformról szóló törvénytervezetet.

Az IMF 2015 márciusában négyéves, 17,5 milliárd dollár keretösszegű hitelmegállapodást kötött Ukrajnával, ami a korábbi, 2014-ben tető alá hozott megállapodást váltotta fel, amit nem sikerült végigvinni. A jelenleg folyó program keretében Ukrajna eddig négy részletben összesen 8,38 milliárd dollár hitelt kapott az IMF-től.

Az ukrán gazdaság az idei második negyedévben 2,4 százalékkal nőtt éves szinten az első negyedévi 2,5 százalékos bővülés után. Tavaly 2,3 százalékkal nőtt az ukrán gazdaság, 2016-ban először jegyeztek fel bővülést négy év után. Az ukrán jegybank előrejelzése szerint idén 1,6 százalékos GDP-növekedés várható, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap viszont 2 százalékos bővüléssel számol.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!