2p

De az uniós külügyminiszterek újabb büntető intézkedésekről határoztak Észak-Korea ellen.

Nincs szükség rendkívüli intézkedésekre a magyar emberek biztonságának garantálására érdekében az észak-koreai konfliktus miatt – közölte portálunkkal a mai Kormányinfón Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter. Elmondta, hogy mint NATO-tagállam, folyamatos tájékoztatást kapunk a szövetségesi rendszeren keresztül a konfliktus nemzetbiztonsági jellegéről.

Ugyanakkor a helyzet bagatellizálására semmi ok. Ennek biztos jele, hogy az MTI beszámolója szerint az Észak-Korea ellen tervezett újabb büntető intézkedésekről határoztak csütörtökön az Európai Unió külügyminiszterei a Tallinnban tartott nem hivatalos találkozójukon.

Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerint a helyzet "rendkívül veszélyes", Phenjan "teljesen irracionálisan cselekedhet". Sven Mikser észt külügyminiszter úgy látja, hogy "a folyamatos rakétakísérletek során nem lehetetlen elképzelni egy műszaki hibát vagy emberi tévedést, ami katasztrofális következményekkel járna". A német Sigmar Gabriel és a francia Jean-Yves Le Drian is pártfogolta a súlyosabb szankciókat, miközben Belgium és Észtország képviselője ezzel párhuzamosan a diplomáciai megoldás keresése mellett is érvelt.

Az Európai Unió az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt szankciókon túl saját büntető intézkedéseket is hozott már Észak-Korea ellen, ami azt jelenti, hogy ezek fokozására kevés lehetőség maradt. Az unió betiltotta gyakorlatilag a teljes kereskedelmet a kelet-ázsiai országgal, akárcsak az ottani gazdasági befektetéseket, és megköveteli minden onnan érkező rakomány és személyes poggyász átvizsgálását. Az észak-koreai repülőgépeket kitiltották az unió légteréből, és különösen tiltott kőolajszármazékok szállítása az országnak. Ez utóbbit az Egyesült Államok az ENSZ-BT-vel is el akarja fogadtatni.

Nyitva maradt a lehetőség az észak-koreai munkaerő alkalmazásának betiltása előtt, és az, hogy elszigeteljék az unióban az észak-koreai diplomatákat.

A külügyminiszterek nem hivatalos tanácskozása hivatalos döntést ugyan nem hozhatott, de erre is hamarosan sor kerül.

mfor.hu, MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!