2p

Elutasította kedden a német alkotmánybíróság az állandó euróövezeti válságkezelő rendszerről (ESM) szóló döntés elhalasztására vonatkozó kérést, a testület így az eredeti menetrendnek megfelelően szerdán közli ítéletét.

A karlsruhei bíróságtól a kormányzó konzervatívok eurószkeptikus szárnyának egyik ismert képviselője, Peter Gauweiler kérte, hogy halasszák el az a döntést az ESM-ről. A bajor CSU politikusa arra hivatkozott, hogy az Euróövezeti Központi Bank (EKB) múlt héten bejelentett kötvényvásárlási programja miatt új helyzet állt elő, hiszen az euróövezeti válságállamok által kibocsátott kötvények korlátlan mértékű felvásárlását előirányzó program megváltoztatja a válságkezelés eddigi módját, amit a német alkotmánybíróságnak figyelembe kell vennie, amikor az ESM és a német alaptörvény viszonyát vizsgálja.

A parlamenti képviselő sürgősségi indítványt nyújtott be a testülethez, kérve, hogy tiltsa meg az ESM ratifikációját, ameddig az EKB vissza nem vonja az új kötvényvásárlási programját. Egyben indítványozta, hogy halasszák el a döntést az ESM-ről az EKB kötvényvásárlási programja ügyében indítandó eljárás lezárásáig.

Az alkotmánybíróság szóvivője kedden hangsúlyozta: a testület érdemben még nem vizsgálta Gauweiler indítványát, egyelőre csak arról döntött, hogy tartja magát az eredeti menetrendhez és szerdán ítéletet hirdet az ESM ügyében.

Az ESM és a költségvetési és adósságcsökkentést előíró fiskális paktum németországi ratifikációja ellen csaknem 37 ezren fordultak alkotmányjogi panasszal a karlsruhei bírósághoz. Fő kifogásuk az, hogy a két kormányközi szerződés révén Németország részvétele az európai integrációban szétfeszíti az alaptörvény által meghatározott kereteket, és kiüresedik az államháztartás törvényhozási ellenőrzésének joga.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!