2p

Nem engedik decemberi szabadságra dolgozóikat az áruházláncok, több vállalatnál elrendelték: a munkavállalóknak kötelező legkésőbb november végéig kivenniük idei szabadnapjaikat, mert az ünnepi forgalomban kevés lesz a rendelkezésre álló kiszolgálószemélyzet a boltokban - írja a Magyar Idők.

Több áruházlánc utasításai szerint az idén várhatóan erős lakossági fogyasztással járó karácsony előtti bevásárlási szezonban, illetve a két ünnep között nem mehetnek szabadságra az áruházi dolgozók, helyette egyes cégeknél október, míg másutt november végéig kötelezően ki kell venniük a még meglévő szabadnapokat – írja a Magyar Idők a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetére hivatkozva.

Bubenkó Csaba elnök szerint akkora a munkaerőhiány a boltokban, hogy a kereskedők már most igyekeznek bebiztosítani magukat a vásárlói rohamra, ezért a piacon terjedő gyakorlat szerint az év utolsó hónapjában egyetlen szabadnap kivételét sem engedik alkalmazottaiknak.

A vezető szerint a karácsonyi bevásárlási időszakban diákmunkásokkal is nehezebb feltölteni az üzleteket, mivel a tapasztalatok szerint a téli szünetben, illetve a vizsgaidőszakban jóval kevesebb fiatal vállal alkalmi munkát. Bubenkó vázolta, hogy az utóbbi időben több forgalmasabb áruházban már kimerültek az éves túlórakeretek, így a munkavállalók kiszolgáltatott helyzetben érzik magukat a szabadságok korlátozása miatt is.

A becslések szerint ötvenmilliárd forintos pluszforgalmat is elérhetnek az év végére a láncok, szerinte azonban ezt a dolgozók hátrányára teszik.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!