2p

A nyilvánosan elérhető beszámolók szerint az Auchan Magyarország Kft.-nek tavaly volt ez eddigi legnagyobb vesztesége.

12,5 milliárd forint veszteséggel zárta a tavalyi évet az Auchan Magyarország Kft - derül ki a hétfőn közzétett éves beszámolóból. A nyilvánosan elérhető dokumentumok alapján bár a cég 2006 óta folyamatosan veszteséges, ekkora mínusz még egy pénzügyi évében sem szerepelt.

A cég 2013-ban még "csak" 6,3 milliárdos veszteséget realizált. Az eredmény-kimutatásból kiderül, hogy a majdnem megduplázott veszteség mögött nem a forgalom csökkenése, hanem több telek értékvesztése áll, amely tavaly megközelítette a 11 milliárd forintot.

A pénzügyi eredmény tükrében igen komoly érvágásnak tűnhet a GVH több mint 1 milliárd forintos büntetése, amelyet "polcpénz" szedéséért róttak ki az áruházra.

Emellett a vasárnapi "kényszerpihenő" is betehet majd a cégnek, amely - más áruházakhoz hasonlóan - nem működhet veszteségesen két egymást követő évben.

A cég forgalma a korábbiakhoz hasonlóan tavaly is növekedett és elérte a 277,4 milliárd forintot. Az értékvesztés nélkül még javulhatott is volna a cég eredménye, hiszen a több mint 5 milliárd forintos forgalomnövekedés mellett az anyagjellegű ráfordítások - amelyben benne van az eladott áruk beszerzési értéke is – mindössze 2 milliárddal nőtt.

A cég leépítések révén a személyi jellegű ráfordításokat is csökkentette 2013-hoz képest 20 milliárdról 19,3 milliárdra. Az átlagos állományi létszám ugyanis 6690 főről 6421-re esett. Ennek 78 százaléka fizikai dolgozó.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!