2p

Sikeresek a reformok az euróövezeti válságállamokban, a közös fizetőeszközt használó uniós országok térsége jövőre már hozzájárulhat a világgazdasági fellendüléshez - véli a német kereskedelmi és iparkamarák szövetsége (DIHK).

A több mint 3,5 millió német vállalatot képviselő szervezet elemzése szerint a válságba jutott euróövezeti államokban végrehajtott szerkezeti reformok jövőre beérnek. A megszorítások, adóemelések és kiadáscsökkentések az idén még visszafogják a gazdaságot, de az övezet összesített hazai összterméke (GDP) a 2012 egészére várt 0,2 százalékos csökkenés után jövőre már 0,7 százalékkal nő majd, és hozzájárul ahhoz, hogy a világgazdasági növekedés mértéke az idei 3,3 százalékról 3,9 százalékra emelkedjék 2013-ban.

Az eurózóna megerősödve kerül ki a válságból, ezt mutatja például az, hogy a versenyképesség legfontosabb mutatójaként számon tartott egységnyi munkaerőköltség például Görögországban 15 százalékkal csökkent 2010 óta, és jelentősen mérséklődött egyebek között Írországban és Spanyolországban is.

Görögország előrehaladását mutatja az is, hogy a dél-európai ország exportja már elérte a válság előtti utolsó évben, a 2007-ben mért szintet, holott a GDP időközben 27 százalékkal csökkent - áll a DIHK jelentésében, amelyet a Financial Times Deutschland című üzleti lap ismertetett szerdán.

A beteg gazdaságok gyógyulásának további biztató jele a kereskedelmi deficit nagyarányú csökkenése. A 2008-2011 közötti időszakban a görög külkereskedelmi mérleg hiánya 54 százalékkal csökkent, míg a spanyol külkereskedelmi deficit 50 százalékkal, a portugál 40 százalékkal, az ugyancsak külső segítségre szoruló Ciprus hiánya pedig 20 százalékkal mérséklődött.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!