2p

A Napi Gazdaságnak nyilatkozó KSH elnök szerint a 2011-es egy nagyon olcsó népszámlálás lesz, lakosonkénti költsége öt euró. A fejlettebb országok ennek három-négyszeresét is elköltik. A 17 milliárd forintos költségvetés reálértéken kisebb, mint a 2001-es népszámlálás költsége volt.

A 2011-es népszámlálásnál új technikákat vet be a Központi Statisztikai Hivatal: megjelenik az önkitöltő és az online kérdőív, és elképzelhető, hogy piackutató cégek kérdezőbiztosai is részt vesznek az összeírásban - mondta Belyó Pál a gazdasági napilapnak.

Az előzetes próbafelvételek során a KSH felmérte az önkitöltős kérdőívek létjogosultságát, s azt tapasztalta, hogy a lakosság akár negyven százaléka is hajlandó önkitöltős és/vagy online módon részt venni a népszámlálásban. Ezen felbuzdulva a 2011-es népszámlálás során a háztartások megkapják a kérdőívet és azt visszaküldhetik postán vagy e-mailben. A kérdezőbiztosok csak azokat fogják felkeresni, akik nem válaszoltak.

Belyó Pál arról is beszélt, hogy véleménye szerint lehetséges, hogy ez lesz az utolsó teljes cenzus, ugyanis tíz év múlva szakmai érvek alapján megvalósítható a regiszteres népszámlálás, azaz az adatok állami nyilvántartásokból való kinyerése.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!