3p

Mindössze két konkrét javaslattal szolgált az IMF vezérigazgató-helyettese, John Lipsky Magyarország számára az elkövetkezendő időszakra. Csökkenteni kell az élőmunkaterheket a fogyasztói adók emelésével párhuzamosan, és a jegybanknak inflációs politikát kell követnie és nem árfolyampolitikát. Ezt leszámítva Lipsky többször hangoztatta: Magyarország nem halaszthatja el a most kínálkozó, talán soha vissza nem térő lehetőséget. Mfor.hu tudósítás.

Hisznek a talentumunkban

A globális piac sosem volt ilyen nyugodt, mint most: inflációs nyomás nélkül folyamatosan nő a gazdaság - az elmúlt harminc évet figyelembe véve az utóbbi öt év mutatja a legdinamikusabb növekedést -, a piac nyugodt és hihetetlen mértékben toleráns. Ennek is köszönhető, hogy tavaly különösebb negatív hatás nélkül a piac nagyvonalúan megbocsátotta a magyar gazdaságnak a kilenc százalék feletti, a tervezettnél kétszer nagyobb államháztartási hiányt.

A magyar kormány számára a legnagyobb és legsürgetőbb feladat az, hogy visszanyerje a piac bizalmát. Ehhez legkevesebb az kell, hogy 2008-ban az államháztartás hiánya ne haladja meg a GDP 4,5 százalékát. A konvergencia program eddig teljesített részei bizalommal tölthetik el a piacot, ám az országnak ezt követően már régiós problémákat kell majd leküzdenie.

Mitől leszünk hatékonyak?

Vagyis középtávon az lesz a cél, hogy versenyképesség szempontjából meg tudja őrizni az ország jelenlegi helyét - mellesleg ez minden 2004-ben csatlakozott állam számára fontos. Ehhez növelni kell az állam hatékonyságát - ide értve az önkormányzatokat is, amelyeknek az IMF szerint több önállóságot kellene adni. A múlt héten az OECD országjelentésében is kitért az önkormányzatokra, ám a szervezet nem az önállóságban, hanem az elaprózódottságban látta a problémát: túl sok és túl kicsi önkormányzat működik túl drágán.

A hatékonyságnövelés több elemből áll. Egyrészt kiemelten fontos lenne, hogy az állam az újraelosztás mértékét a mostani ötven százalékról lejjebb vinné. Az IMF szerint ugyanis a túlzott mértékű újraelosztás nem jó, az ideális 45 százalék lenne. Ehhez persze nagyobb arányú, strukturális átalakításra van szükség. Így például újra kellene gondolni a magánszféra és a társadalom felelősségét - elsősorban anyagi jellegű felelősségvállalásra gondolva. Ide tartozik a nyugdíjrendszer vagy az egészségügy.

Adóreform, monetáris politika, talentum

Ezt követően az adórendszer egyszerűsítésének kellene következnie. A de facto egyszerűsítés mellett az adóalapot is szélesíteni kellene, például adókedvezmények megszüntetésével és az adóelkerülés szűkítésével. Ennek érdekében a béreket terhelő adókat mérsékelni, a fogyasztáshoz kapcsolódó indirekt adókat növelni kellene - az indirekt adók közé tartozik tipikusan az áfa, de ebbe a logikába illik a vagyoni típusú adók köre például az ingatlanadó is.

A jegybanknak az árfolyamkövető politika helyett inkább az inflációt kellene kordában tartania - szögezte le Lipsky. A cél az kellene legyen, hogy az inflációt minél alacsonyabb mértékűre kényszerítse a jegybank a kamatpolitikájával. A legfontosabb fiskális cél ugyanis nyilván az euró mihamarabbi bevezetése, hogy csökkenhessen az ingatag gazdaságban rejlő kockázat.

A magyaroknak a talentum, az innováció területén lenne a legkönnyebb dolguk a vezérigazgató-helyettes szerint, mert a hagyományok és az erősségek erre predesztinálják az országot. Hosszabb távon, öt-tíz éven belül azonban ki kellene találni, mit is akarunk. Az országnak semmi félnivalója nincs, de komoly tettekre lesz szükség - zárta le Lipsky az értékelését.

F. Sz. E.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!